AI Overview – A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével a Google is új korszakába lépve jelent meg és forradalmasítja a keresési élményt. Ez a funkció a Search Generative Experience (SGE) részeként jött létre, és célja, hogy AI-alapú összefoglalókat nyújtson a felhasználói keresésekre – még azelőtt, hogy a felhasználó tovább kattintana egy-egy weboldalra.
2025 augusztus elején járunk és már a magyar keresések esetében is számos alkalommal jelenik meg az AI Overview.
De mit is jelent ez pontosan? A Google AI Overview lényegében egy generatív válaszmező, amely a találati lista tetején jelenik meg, és a keresett kérdésre egy tömör, természetes nyelvű, mesterséges intelligenciával generált összegzést ad. A rendszer több, hitelesnek ítélt forrásból dolgozik, és azokat kombinálva mutat be egy informatív, gyakran interaktív választ.
Ez a fejlesztés azonban nemcsak a felhasználók számára érdekes: A SEO szakemberek és a tartalomgyártók számára is sorsdöntő kérdéssé vált, hogy a weboldal meg tud-e jelenni ebben az AI Overview blokkban – vagy épp ellenkezőleg, elveszik az organikus látogatottság, mert a felhasználók választ kapnak kérdéseikre továbbkattintás nélkül is.
Frissítés! Youtube videó
Miről olvashatsz a cikkben?
AI Overview – mi ez?
Az AI Overview a Google keresőmotor új generációs funkciója, amely nagy nyelvi modellek (LLM-ek) segítségével összefoglalja a keresett információt több webes forrás alapján, és azt egy kiemelt, mesterséges intelligenciával generált válaszmezőben jeleníti meg a felhasználóknak.
Ez a funkció a Search Generative Experience (SGE) -ként elnevezett projekt része, amelyet a Google 2023 májusában jelentett be egyik konferenciáján. A cél az volt a projekttel, hogy a keresési élmény személyre szabott, gyorsított, és természetesebb interakció formájában jusson el a felhasználókhoz, releváns információkat szolgáltatva.
A Google így foglalta össze az AI Overview lényegét:
A mesterséges intelligencia által vezérelt áttekintések segítenek az embereknek gyorsabban eljutni egy bonyolult téma vagy kérdés lényegéhez, és kiindulópontot biztosítanak a további információkhoz vezető linkek felfedezéséhez.
Úgy tervezték ezeket, hogy olyan lekérdezéseknél jelenjenek meg, ahol további előnyöket kínálhatnak a keresésben már meglévőkhöz képest.
Az SEOClarity által végzett 432 000 kulcsszavat vizsgáló elemzés szerint az AI Overview 97%-ban hivatkozik legalább egy URL-re a legfelső 20 organikus találatból, és átlagosan 5 forrást használ fel egy AI válasz létrehozásához Ez a tény alátámasztja, hogy bár az AI Overview nem közvetlen idézeteket használ, mégis erősen épít a hagyományos SEO rangsorokra, sőt a Top 10 találatok közül gyakrabban kerül beemelésre, kb. 50–75%-ban.
Hol jelenik meg az AI Overview?
A Googleban, bizonyos típusú lekérdezésekre – főként információs vagy vásárlási szándékú keresésekre.
Jellemzően a SERP (Search Engine Results Page) tetején, a hirdetések felett vagy alatt. De láttam már olyan találati oldalt is Magyarországon, ahol hirdetés után beemelésre került 2 organikus találat és csak utána következett az AI Overview. (Lásd vízszerelés árak képet). Ennek okát kicsit később találod a cikkben.
Hogyan működik?
Az AI Overview nem egyetlen weboldalról idéz (mint a featured snippets), hanem a következő módon áll össze:
Elemzi a lekérdezést – természetes nyelvi feldolgozással (NLP).
Kiválaszt releváns forrásokat – főként magas E-E-A-T (Experience, Expertise, Authoritativeness, Trustworthiness) értékelés alapján.
Tömöríti és összefoglalja az információkat egy AI-modell segítségével.
Hivatkozásokat jelenít meg – ezeket használhatod forrásként, de nem mindig egyértelmű és erősen ajánlott ellenőrizni.
Az AI Overview tehát nem egy egyszerű snippet, hanem egy többrétegű, AI-alapú keresési összefoglaló, amely:
javítja a felhasználói élményt,
de kihívás elé állítja a weboldal tulajdonosokat, mivel a forgalom csökkenhet az oldalukon, mivel a keresére adott válasz már a keresőben megjelenik, és a felhasználónak nem szükséges átkattintani egy-egy konkrét weboldalra.
Mi az a Google AI Mode, és hogyan kapcsolódik az AI Overviewhoz?
A Google AI Mode egy olyan új keresési élmény, amelyet a Google 2024-ben kezdett tesztelni és kiterjeszteni az SGE (Search Generative Experience) keretein belül. Ez az interaktív keresési mód lehetővé teszi, hogy a felhasználók kapcsolatban maradjanak az AI által generált válaszokkal, kérdéseket tegyenek fel, pontosítsanak, vagy tovább építsenek egy adott keresésre.
A mesterséges intelligencia mód különösen hasznos azoknál a lekérdezéseknél, ahol további kutatásra, érvelésre vagy összetett összehasonlításokra van szükség. Az emberek árnyaltabb kérdéseket tehetnek fel, amelyek korábban több keresést is igényeltek volna – egy új koncepció feltárásától a lehetőségek összehasonlításáig és azon túl –, és átfogó, mesterséges intelligencia által vezérelt választ kaphatnak a támogató weboldalakra mutató linkekkel.
Ez a funkció kiegészíti és kibővíti az AI Overviewt.
Hogyan működik az AI Mode?
Amikor egy AI Overview jelenik meg, a felhasználó átkapcsolhat „AI Mode”-ba. Ebben a nézetben folytatható a keresés beszélgetésszerűen – a rendszer figyelembe veszi az előző kérdést/választ. A felhasználó további kérdéseket írhat be, és az AI válaszol, újabb forrásokat és szempontokat vonva be. A beszélgetésben interaktív gombok és témabővítő javaslatok is megjelennek (pl. „Kérdezd meg ezt is”).
Kicsit olyan, mintha az AI Overview rendszerén belül egy külön ChatGPT jött volna létre.
Miben különbözik az AI Overviewtól?
Jellemző
AI Overview
AI Mode
Megjelenés
SERP tetején, statikus válaszmező
Interaktív felület, párbeszédszerű működés
Felhasználói interakció
Korlátozott (csak „Learn more”)
Kérdés-felelet formában folytatható
Kontextusmegőrzés
Nincs
Igen – megőrzi a keresési szándék kontextusát
SEO hatás
Közvetlen megjelenés az AI válaszban
Hosszabb interakciókban újabb tartalmak kerülhetnek előrébb
SEO és AI Mode: mit érdemes erről tudnod?
A tartalmaid akkor is megjelenhetnek, ha a felhasználó nem az első válaszban talál rád, hanem az AI Mode felületén elinduló beszélgetésben.
Ezért fontos, hogy a tartalmaid több aspektust is lefedjenek egy-egy témából (ne csak egy szűk kérdésre válaszolj).
A belső linkelés és tartalomkapcsolatok segítenek az AI-nak, hogy összekapcsolja témáidat egy válaszlánc során.
Miért érdemes erre is optimalizálni?
A Google célja egyre inkább az, hogy beszélgetésszerű keresést biztosítson.
Azok az oldalak, amelyek több szinten képesek válaszolni (alapfogalom, összehasonlítás, esettanulmány, hogyan-működik leírás stb.), többször szerepelhetnek az AI válaszaiban.
Az AI Mode tehát egy új „láthatósági csatorna” lesz a SEO-ban.
AI Mode és AI Overview együtt
Az AI Overview az első érintési pont → informatív, rövid válasz.
Az AI Mode a következő lépés → mélyebb, interaktív, beszélgetés-alapú keresés.
Tartalomstratégiádnak mindkettőt figyelembe kell vennie: egyszerre legyél tömör és alapos.
FONTOS!
A Google AI features leírása alapján az AI Mode és az AI Overview eltérő modelleket és technikákat használhatnak, így a megjelenített válaszok és linkek halmaza eltérő lesz. Az AI Overview csak akkor jelenik meg, ha a Google úgy ítéli, az abban foglaltak kiegészítik a klasszikus keresést, és mint ilyenek, gyakran nem aktiválódnak.
A tartalomnak nemcsak magára a kérdésre kell válaszolnia, hanem képesnek kell lennie a többlépéses logikai láncok követésére – ezzel növelhető a „beszélgetés-alapú” AI interakciókban való szereplés esélye.
Ez többféle kihívás elé állítja az online tartalmak készítését.
Miben különbözik a Google AI Overview a Featured Snippets-től?
A Google Featured Snippets (kiemelt kivonatok) már régóta ismert SEO célpont: a keresési eredmények tetején megjelenő rövid válasz, amely egy konkrét weboldalból származik, és közvetlen linket biztosít az oldalra.
Ezzel szemben az AI Overview sokkal összetettebb és dinamikusabb működésű – nem csak idéz, hanem értelmez, összefoglal és szintetizál több forrásból.
Több hivatkozás, de nem minden esetben azonosítható forrás
Tartalom jellege
Vágott bekezdés a weboldalról
Új, generált szöveg, amelyet AI állít össze
Célja
Kiemelt válasz egy konkrét kérdésre
Teljesebb, átfogó válasz, akár többlépcsős lekérdezésekre is
SEO hatás
Magas CTR (ha tied a snippets 🙂 )
Magas láthatóság, de nem garantált átkattintás
Miért fontos ez a különbség a SEO szempontjából?
A featured snippets a tartalomkészítő szavaival él, és linkeli az eredeti oldalt – ezáltal növeli a forgalmat és az oldal authoritást.
Az AI Overview viszont „újracsomagolja” az információt, és nem mindig idéz közvetlenül. A kapcsolódó források jellemzően linkként jelennek meg.
Ez jelentős különbség a tartalomgyártók számára: az AI Overview láthatóságot ad, de nem feltétlen forgalmat.
Hogyan generálja a Google az AI Overview válaszait?
Az AI Overview működésének alapja a mesterséges intelligencia és a természetes nyelvfeldolgozás (NLP) ötvözete. A cél nem az, hogy egyetlen forrást emeljen ki, hanem hogy a Google keresőmotorja több, megbízható forrásból tanult tartalom alapján egy új, szintetizált választ generáljon.
Ez a működés nagy nyelvi modelleken (Large Language Models – LLM) alapul, amelyek képesek összefüggéseket felismerni, értelmezni és emberi nyelven megfogalmazni a válaszokat.
A generálás lépései
Kérdezés értelmezése A rendszer először azonosítja a felhasználó szándékát (pl. kérdez, összehasonlít, véleményt keres). NLP-algoritmusok elemzik a keresési szöveget.
Tartalom kiválasztása (források szűrése) A Google egy indexelt weboldal halmazból válogat ezen szempontok mentén:
magas E-E-A-T (Experience, Expertise, Authoritativeness, Trustworthiness) értékű tartalmak,
Összefoglalás és új szöveg generálása A kiválasztott információkat az LLM (pl. Gemini modellek vagy hasonló AI-rendszerek) segítségével a rendszer újracsomagolja és egy teljesen új válaszmezőt hoz létre.
Validáció és hivatkozás-hozzárendelés Az AI által generált válasz mögé a Google hivatkozásokat is rendel, de ezek nem mindig közvetlen idézetek, inkább kapcsolódó források.
Milyen AI-modellt használ a Google? A Google az AI Overview funkcióhoz saját fejlesztésű LLM-eket alkalmaz, 2024-től kezdve Gemininéven futó modellre építve.
Az AI Overview válaszainak létrehozása nem csupán nyelvi modellek (LLM) „tippelésén” alapul, hanem egyre gyakrabban alkalmaz retrieval-augmented generation (RAG) típusú technológiát.
Ennek lényege:
Először lekérdezéssel releváns dokumentumokat hív elő a Google indexelt weboldalai közül,
majd a nagy nyelvi modell ezek alapján generál új, szintetizált választ – valós webes tartalomra támaszkodva.
Ez biztosítja, hogy a válasz:
aktuális,
hivatkozással alátámasztott, pontosabb és megbízhatóbb válaszokat eredményez,
csökkenti az ún. hallucinációkat (téves állításokat), a weboldalak valós tartalmát használja fel
szorosabban kapcsolja a generált szöveget a valós webes tartalomhoz.
Mi számít megbízható forrásnak?
A Google az AI Overview tartalmához nem használ fel akármilyen oldalt. Különösen előnyben részesíti:
Szakértői tartalmakat (orvosi, pénzügyi, technológiai vagy egyéb témákban)
Hivatalos szervezeteket, egyetemeket, kormányzati oldalt (.gov, .edu stb.)
Friss és strukturált tartalmat, amely könnyen értelmezhető AI számára
E-E-A-T fókuszú oldalakat.
Mennyire pontosak ezek a válaszok?
Bár az AI Overviewk válaszai gyorsak és tömörek, nem hibátlanok. Előfordulhat, hogy:
nem pontos az információ,
félreértelmezett összefüggést jelenít meg,
vagy a hivatkozott források nem pontosan azt állítják, amit a generált szöveg sugall.
Éppen ezért a Google mindig megjelenít egy figyelmeztetést:
„Generative AI is experimental.” – A generatív AI tévedhet!
A Google rendszere folyamatosan tanul és finomhangolja az AI Overview eredményeit. A felhasználói visszajelzések (thumbs up/down), kattintások, valamint új indexelt tartalmak hatására változhatnak a generált válaszok. Azaz az AI Overview frissül és javításra kerülhetnek tartalmai. Ezért (is) érdemes visszajelzést adnunk arról, mennyire volt megfelelő a válasz, amit kaptunk.
Mit jelent neked az AI Overview tartalomkészítőként?
Az AI Overview rangsorolási tényezői között szerepel a tartalom láthatósága és forrásként való megjelenése. Egy elemzés szerint az AI Overviewban szereplő források 52%-a ugyanazon lekérdezéshez tartozó top 10 organikus találatban is megjelennek – tehát a „klasszikus” SEO helyezés erős indikátora a generatív válaszforrásként való kiválasztásnak. Ez azt mutatja, hogy a forrásként idézett oldalak gyakran jól rangsoroltak a hagyományos SERP-on is a SEJ felmérései alapján
Ha szeretnél bekerülni az AI Overview által javasolt források közé, akkor:
Egyértelmű, jól strukturált válaszokat adj tartalmaidban
Dolgozz megbízható, tényeken alapuló információkkal
Használj struktúrált adatokat (schema.org markup – pl. FAQ, HowTo)
Tartsd naprakészen az oldalaidat
Miért releváns a SEO szempontjából?
Ha a Google előhívás alapú generálással dolgozik, akkor nemcsak a tartalmad minősége, hanem a visszakereshetősége is számít.
A RAG-modell alkalmazása azt jelenti, hogy a Google nemcsak rangsorol, hanem aktívan kiválaszt forrásokat, amelyek alapján a válaszait generálja. Ezért kiemelten fontos:
hogy a tartalom strukturált, pontos és egyértelmű legyen,
hogy könnyen „előhívható”/visszakereshető legyen – például tartalmazzon kulcskifejezéseket, definíciókat, kérdés-válasz blokkokat,
hogy a technikai SEO hibák ne akadályozzák az indexelést.
Ez egy új szemléletet kíván SEO területén:
A cél már nemcsak az első oldalra kerülés a Google-ban, hanem az is , hogy a tartalmad az AI Overviewba kerüljön mint megbízható információforrás.
Milyen hatása van az AI Overviewnak az organikus találatokra?
A Google AI Overview nemcsak új vizuális és információs réteget ad a keresési élményhez – hanem alapjaiban változtatja meg azt, hogyan és hova kattintanak a felhasználók. A keresőoptimalizálás (SEO) szempontjából ez az egyik legkritikusabb változás az utóbbi években.
Az organikus találatok háttérbe szorulása
Az AI Overview válaszmezője gyakran a SERP (Search Engine Results Page) legfelső részén jelenik meg – még a hirdetések és a klasszikus organikus találatok előtt. Ez vizuálisan is domináns helyet foglal el, és a felhasználók hajlamosak ott megállni, anélkül, hogy tovább görgetnének vagy átkattintanának.
A SERP első kattintása 30–60%-ban az AI Overviewra irányul, ha az megjelenik.
A klasszikus top 3 találat CTR-je (Click-Through Rate) akár 20–40%-kal is csökkenhet AI Overview esetén.
A Semrush felmérése szerint a mesterséges intelligencia áttekintései egyre népszerűbbek: 2025 márciusában az összes lekérdezés 13,14%-a mesterséges intelligencia áttekintést. Ez növekedés a 2025 januári 6,49%-hoz képest.
Az informatív tartalom aktiválja a legnagyobb valószínűséggel a mesterséges intelligencia áttekintéseket: A mesterséges intelligencia áttekintést aktiváló lekérdezések 88,1%-a informatív.
A mesterséges intelligencia áttekintést aktiváló navigációs lekérdezések száma január óta megduplázódott – 0,74%-ról 1,43%-ra.
Az AI Overview célkeresztjében a tudomány, az egészségügy és a társadalom áll
A tudomány (+22,27%), az egészségügy (+20,33%), a társadalom (+18,83%), valamint a jog és kormányzat (+15,18%) területei egyértelmű növekedést mutatnak az AI Overviewk esetében.
Új „0. pozíció” született a SEOban?
Korábban a featured snippets volt a hőn áhított „nulladik pozíció”, amely megelőzte a többi találatot. Ma már az AI Overview gyakorlatilag kiszorítja ezt a szerepet, és még inkább befolyásolja, hogy mely weboldalak kapnak kattintást.
Az AI Overview által ajánlott oldalak (még, ha meg is jelennek „Források” linkként):
nem mindig az első oldalas találatokból származnak,
nincs egyértelmű pozíciójuk, és
a megjelenésük dinamikusan változhat a kérdés szándékától függően.
A tranzakciós kereséseknél (pl. „legjobb laptop 2025”) már kereskedelmi ajánlásokat is generál, ami a terméklistás oldalak forgalmát is érintheti.
Felmerül a kérdés: valóban csökken a forgalom az AI Overview hatására?
Az első elemzések szerint:
Weboldalak, amelyek nem jelennek meg az AI Overviewban, gyakran forgalomcsökkenést tapasztalnak.
Azok az oldalak, amelyeket az AI Overview idéz, magas láthatóságot kapnak, de az átkattintás nem garantált.
Probléma: nincs Search Console statisztika
Egyelőre a Google Search Console nem mutat külön statisztikát arra vonatkozóan, hogy egy oldal megjelent-e az AI Overviewban, ami eléggé megnehezíti a teljesítmény mérését.
Néhány SEO eszköz (pl. SEOClarity, Semrush, SimilarWeb) már elkezdett AI Overview megjelenést mérni, de ezek nem hivatalosak adatok és fizetős megoldások.
Hatás
SEO következmény
CTR csökkenés
Kevesebb kattintás, ha nem vagy a források között
Megjelenés a mezőben
Növekvő láthatóság, de nem biztosított forgalom
Nincs GSC riport
Nehéz mérni és optimalizálni
Relevancia és E-E-A-T nő
A megbízható, részletes oldalak előnyben
Hogyan lehet bekerülni a Google AI Overviewba? – SEO szempontok és stratégiák
A Google AI Overview megjelenése új kihívásokat és lehetőségeket hozott a keresőoptimalizálás világába. Bár a rendszer működése részben zárt, és a Google nem közöl pontos rangsorolási szabályokat, bizonyos SEO és tartalomgyártási elvek következetes betartása megnöveli az esélyét, hogy egy weboldal szerepeljen a generált válasz forrásai között.
Az AI Overview gyakran több forrást is aggregál, és azok az oldalak rendelkeznek jobb eséllyel, amelyek a Top10 vagy Top20 találatok között szerepelnek – különösen, ha jól strukturált és megbízható tartalommal rendelkeznek .
Ez azt jelenti, hogy a klasszikus SEO erősítése (Top 10 pozíció elérése) fontos alap, de önmagában nem elég – a tartalomnak elég struktúrát és hitelességet is kell képviselnie ahhoz, hogy bekerüljön az AIO válaszokba.
A Google AI Overview nem kínál manuális jelentkezési lehetőséget. Az, hogy az oldalad bekerül-e az AI által idézett források közé, teljesen automatizált folyamat, amit az algoritmus a tartalom minősége és megbízhatósága alapján dönt el.
A Google azokból az oldalakból emel be forrást, amelyeket:
relevánsnak ítél a keresett témában,
megbízhatónak talál (E-E-A-T elvek alapján),
és minőségi, friss, jól strukturált tartalommal rendelkeznek. (SEJ)
Nézzük kicsit részletesebben ezeket.
1. E-E-A-T elvek követése
Az AI Overview generált válaszaihoz olyan forrásokat használ a Google, amelyek magas E-E-A-T értékelést kapnak:
Experience (gyakorlati tapasztalat)
Expertise (szakértelem)
Authoritativeness (tekintély)
Trustworthiness (megbízhatóság)
Ehhez a Google javaslata alapján a weboldalon ajánlott szerpeltetni:
Valós szerző(k) nevének, rövid bio-val
Hivatkozásoknak megbízható forrásokra
Átlátható adatvédelmi és kapcsolat menüpontnak
Friss, naprakész információknak
2. Tartalomstruktúra és válaszformátum
A Google AI rendszere szereti a jól strukturált, könnyen értelmezhető tartalmat, különösen:
Kérdés-válasz formátum (FAQ típusú)
Rövid, tömör bekezdések (2–4 sor)
Kulcspontok felsorolása (bullet vagy numbered list)
Egyértelmű H2/H3 címek
Tipp: A keresések természetes nyelvű megfogalmazása alapján készíts tartalmat. Például: „Mi az a mesterséges intelligencia?”, „Mire használják az AI-t?”. A Google How to write helpful content cikkében is találsz útmutatót.
a cikkek szerzőit és dátumát (Article, Person schema).
Ez nem garancia, de jelentősen növeli az indexelhetőség és értelmezhetőség esélyét az AI számára.
4. Tartalom mélysége + források használata
Az AI Overview azokat az oldalakat preferálja, amelyek:
témát alaposan körüljárják, nem csak 300 szavas válaszokat adnak
hivatkoznak megbízható külső oldalakra (nem versenytárs affiliate blogra)
frissítve vannak: Google időbélyeget is néz indexelésnél
Tipp: Egy aloldal témáját ne törd szét túl sok külön blogra, hanem legyen egy erős tartalom, amelyet frissítesz.
5. Search Intent – Találd el a keresési szándékot
Az AI Overview csak akkor fogja a tartalmaid elemezni, ha azok pontosan válaszolnak egy konkrét keresési szándékra. Érdemes:
kulcsszókutatás során a „mi”, „hogyan”, „mikor”, „miért” típusú kérdéseket célozni
long-tail kulcsszavakra fókuszálni (pl. „hogyan működik a Google AI Overview 2025-ben?”)
6. AI-barát tartalom, emberi hangon
A tartalom legyen:
AI által értelmezhető, de ember által olvasható
Kerüld a túl technikai, zsargon-alapú szövegeket
Használj egyszerű nyelvezetet, példákat, kérdéseket
Ne feledd, a Google célja: olyan válaszokat adni, amelyek valóban segítik a felhasználót – ezt a mesterséges intelligencia is észleli a szövegkörnyezet alapján.
Teendő
Megjegyzés
E-E-A-T elvek követése
Szakértelem, átláthatóság, frissesség
Kérdés-válasz formátum használata
Pl. GYIK blokk, rövid válaszok
Strukturált adatok (Schema)
FAQ, Article, HowTo markup
Minőségi, hosszabb tartalom
Legalább 1000+ szó / téma (inkább több)
Hivatkozások megbízható oldalakra
Tudományos, hivatalos, nagy tekintélyű források
Search intent megfelelő célzása
Kulcsszókutatás alapján
Bekerülési esélyt növelő kulcstényezők
1. Szakmai hitelesség és átláthatóság
Használj valós szerzőnevet és szerzői profilt (bio, szakterület, végzettség).
Legyen az oldalon „Rólunk”, „Impresszum”, „Kapcsolat” aloldal.
A szerző vagy a márka legyen jól beazonosítható, akár Schema Person vagy Organization markup segítségével.
2. Tartalmi minőség és E-E-A-T elvek
Az E-E-A-T (Experience, Expertise, Authoritativeness, Trustworthiness) elvek továbbra is kulcsfontosságúak:
Legyen szakértői hangvétel, konkrét példákkal, forrásmegjelöléssel.
Ne írj “kattintás vadász” címeket, kerüld a túlzásokat.
Legyen friss, hasznos és célirányos a tartalom – különösen, ha egészségügyi, pénzügyi, jogi vagy technológiai témát érint.
3. Technikai SEO rendben tartása
Gyors, mobilbarát oldal, Core Web Vitals optimalizálva.
HTTPS kapcsolat (SSL).
Strukturált adatok használata: Article, FAQPage, HowTo, Person stb.
Címkék (meta title, description) pontos kitöltése, jól strukturált heading hierarchia.
Írj tömör, 2–4 mondatos válaszokat, amiket az AI könnyen beemelhet.
Adj gyakorlati lépéseket (pl. „Hogyan állítsd be…”), listázva.
Helyezz el FAQ-blokkot az oldal alján
5. Ne csak szöveg – a vizuális tartalom is számít
Használj optimalizált képeket, infografikákat (alt text fontos!).
Ha van lehetőséged, videókat is beágyazhatsz – főleg „HowTo” típusú tartalmaknál.
6. Tartalom frissítése
Jelezd az oldalon, ha frissítve lett egy tartalom (pl. „Frissítve: 2025. június”).
A friss tartalom nagyobb eséllyel kerül be, különösen gyorsan változó témákban (AI, technológia, egészség).
7. Kerüld a problémás megoldásokat
Ne használj másolt tartalmat (duplikáció, aggregátor típusú szövegek).
Ne legyen túl sok zavaró reklám, ne telepíts agresszív pop-upokat.
Tartsd rendben a robots.txt-t, canonical tag-eket.
8. Backlinkek és szakmai elismerés
A Google számára az is jelzés, hogy egy oldal megbízható, ha releváns webhelyek linkelnek rá.
Vendégcikkek, említések, szakmai hivatkozások növelik a domainegy autoritását – és így az AI Overview-be kerülési esélyét is.
Pro tipp: Nézd meg, kik szerepelnek most az AI Overview forrásai között
Keresd ki a legfontosabb kulcsszavaidat, és figyeld meg, mely oldalak szerepelnek erre az AI Overview mezőben.
Elemezd őket:
Milyen struktúrában írnak?
Milyen hosszú a tartalmuk?
Használnak-e kérdés–válasz formát?
Van-e szerzői profiljuk?
Milyen forrásokra hivatkoznak?
Ez az intelligens tartalomelemzés segít megtalálni azt a szintet, amit az AI forrásként elvár.
A bekerülés nem garantálható, mivel az AI rendszer autonóm módon dönti el, mely forrásokból építkezik. De minél jobban megfelelsz a fenti tartalmi, technikai és hitelességi elvárásoknak, annál nagyobb esélyed van rá, hogy weboldalad forrásként szerepeljen a Google AI Overview válaszaiban.
AI Overview optimalizáláshoz extra kivitelezési tippek
Ha célod, hogy a tartalmad megjelenjen a Google AI Overview válaszmezőjében, nem elég csak jó tartalmat írni – azt AI-barát módon is fel kell építened. Az alábbi gyakorlati útmutató segít abban, hogyan alakítsd át meglévő vagy új szövegeidet, hogy megfeleljenek az AI feldolgozás logikájának.
Mi segíthet?
Kérdés-válasz formátum használata
Bullet pontok, táblázatok, listák beépítése
Szövegközi, mini összefoglalók
Szöveg szakértői hitelesítése
Konkrét példák, adatok használata, források jelölése
Jól tagolt, hosszabb tartalmak készítése
Technikai SEO és strukturált adatok szerepe az AI Overview megjelenésben
Az AI Overview tartalmak nem csak szövegalapú elemzésre épülnek. A Google rendszerei az oldalak technikai minőségét is értékelik, különösen akkor, amikor azokat forrásként szeretnék használni az AI-generált válaszmezőben. Ezért a technikai SEO hibák és a strukturáltság hiánya akár ki is zárhatja az oldaladat az AI Overview megjelenésekből.
Alapvető technikai SEO követelmények
A Google AI Overview csak olyan oldalakat tud hatékonyan feldolgozni, amelyek:
mobilbarátak (responsive design)
gyorsan betöltődnek – különös figyelem a Core Web Vitals mutatókra
könnyen feltérképezhetők – nincs blokkolva robots.txt-ben
canonicalizáltak, ha duplikált tartalom van
HTTPS protokollt használnak
Ellenőrző eszközök, ahol utána nézhetsz ezek működésének:
A strukturált adatok segítenek a Google-nek az oldalad típusát, szerkezetét és szándékát értelmezni, így növelhetik az esélyét, hogy az AI Overviewban forrásként használnak.
Legfontosabb típusok AI Overview szempontból
Schema típus
Mire jó?
Hivatalos dokumentáció
FAQPage
Kérdés–válasz struktúra, GYIK megjelenés
schema.org/FAQPage
HowTo
Lépésről lépésre útmutatók
schema.org/HowTo
Article
Blogcikkek, útmutatók metaadatai
schema.org/Article
Person
Szerzői hitelesség (név, bio, képesítések)
schema.org/Person
Például egy FAQ szakasszal növelheted, hogy a tartalmad bekerüljön
az AI Overviewba,
vagy a klasszikus „Ezt is kérdezték” / Featured Snippets típusú találatokba.
Robots.txt és meta tagek ellenőrzése
Fontos, hogy a Google hozzá tudjon férni az oldaladhoz, azaz
Ne zárd ki az oldalt a robots.txt fájlban (Disallow: nélkül maradjon)
Ne használj noindex vagy nofollow címkét
Használj canonical tag-et, ha több azonos vagy hasonló tartalmad van
Tipp: Minden oldaltípust (cikk, GYIK, HowTo) külön struktúrált adattal lásd el – ne keverd össze!
Frissítés, változásfigyelés, hibajavítás
Az AI Overview frissülhet és frissül is, leginkább akkor
Kockázatok és lehetőségek a Google AI Overview kapcsán
A Google AI Overview nemcsak technológiai újítás, hanem üzleti és stratégiai kihívás is a weboldaltulajdonosok, tartalomkészítők és SEO-szakemberek számára. A hatás kétélű: nagyobb láthatóságot adhat, de organikus forgalmat is elvehet, különösen akkor, ha az AI válasz önmagában kielégíti a keresési szándékot.
Kockázatok
1. forgalomcsökkenés
Az egyik leggyakoribb félelem, hogy ha a Google mesterséges intelligenciával már a keresőoldalon megválaszolja a kérdést, akkor a felhasználó nem kattint tovább a weboldalakra.
Tények:
A SERP-top pozíciók kattintási aránya (CTR) akár 20–40%-kal is csökkenhet az AI Overview megjelenése mellett.
Az AI Overview részben „kiszorítja” a Featured Snippets-et, és a Top 3 organikus találat alá irányíthatja a figyelmet.
2. A forrás hivatkozásod nem kattintható
Az AI Overview végén megjelenő „Források” szekció nem mindig kattintható formában jelenik meg, vagy a forrás nincs kiemelve konkrétan.
Ez azt jelenti, hogy:
megjelenhetsz az AI Overviewban, de nem biztos, hogy átkattintanak hozzád,
az AI „használhatja” az oldalad gondolatait, anélkül hogy konkrét forgalmat kapnál.
3. Téves értelmezés / pontatlan információ
Bár a Google LLM-jei egyre fejlettebbek, előfordulhat:
félreértelmezett vagy kiragadott tartalom,
összefüggések hibás kombinációja,
elavult információ megjelenítése.
Ha weboldalad részben, félreérthetően vagy nem pontosan kerül be az AI Overviewba, az ronthatja a hitelességedet.
Lehetőségek
1. kiemelt márkajelenlét
Ha szerepelsz a források között, és az AI Overview többször hivatkozik rád, az:
növeli a márkád láthatóságát,
tekintélyként pozicionál,
SEO tekintetében E-E-A-T erősítő hatással bír (különösen hosszú távon).
Már az is értékes, ha a felhasználó észleli a branded nevét, még ha nem is kattint azonnal.
2. Forgalom a komplexebb kereséseknél
Az AI Overview rövid, tömör válaszokat ad, de ha a kereső komplexebb választ keres (pl. „AI SEO stratégiák példákkal”), akkor:
tovább olvasna,
részletesebb forrást keres,
átkattint a cikkedre, ha megbízhatónak tűnsz.
Tehát a részletes, jól tagolt és mély tartalom továbbra is értékes – különösen hosszabb lekérdezéseknél vagy szakmai témákban.
3. Megjelenés új típusú lekérdezéseknél
Az AI Overview egyre több típusú keresésnél jelenik meg:
vásárlási tanácsadás (pl. „melyik okosóra jobb?”),
összehasonlítások (pl. „chatgpt vs bard vs gemini”),
tanácsadó jellegű lekérdezések.
Ez teret nyit azoknak az oldalaknak, amelyeknek jó minőségű, strukturált tartalmuk van.
AI Overview összegzés: kockázat vs. lehetőség
Szempont
Kockázat
Lehetőség
Organikus forgalom
Csökkenhet, ha nem szerepelsz a válaszban
Nőhet, ha releváns forrásként idéznek
Márkaismertség
Elvész a láthatóság, ha nem hivatkoznak
Nőhet a megjelenések révén
SEO szereplés
Helyettesítve vagy figyelmen kívül hagyva
Tekintélyes megjelenés, E-E-A-T erősítés
Tartalom újraértelmezése
Hibás idézetek, félreértés
Jól optimalizált tartalom → pontos bemutatás
Konverziók, bevétel
Lehet, hogy nem jut el a látogató a CTA-ig
Átkattintás komplex keresések esetén
Hogyan követhető nyomon az AI Overview megjelenés? – Eszközök és módszerek
Jelenleg nincs hivatalos GSC támogatás. A Google Search Console (GSC) jelenleg nem mutat külön statisztikát arra vonatkozóan, hogy egy adott oldal megjelent-e a Google AI Overview mezőben. Ez azt jelenti, hogy:
nincs külön „AI Overview” megjelenési típus a Search Appearance jelentésben,
nem tudod megmondani, melyik oldalad szerepelt az AI válaszforrások között,
a CTR csökkenése vagy ugrása csak következtetés útján értelmezhető.
Így jelenleg marad a
Manuális ellenőrzés – lekérdezés alapú keresés
Egyelőre a legbiztosabb módja az ellenőrzésnek, ha manuálisan rákeresel azokra a kulcsszavakra, amelyekre optimalizáltad a tartalmaidat, és megnézed, hogy:
megjelenik-e AI Overviewban ezzel kapcsolatban,
szerepel-e benne az oldalad hivatkozásként.
Alternatív megoldás – SERP screenshot archiválás
Ha manuálisan figyeled, készíthetsz képernyőképeket, és összehasonlíthatod a SERP-ek változását idővel. Ez nem skálázható, de jó lehetőség például:
saját cikked megjelenésének archiválására,
versenytársad szereplésének dokumentálására,
SEO audit során vizuális bizonyítékként.
SEO eszközök, amelyek már követik az AI Overview jelenlétet
Bár még új és kísérleti a funkció, néhány SEO platform már kínál AI Overview megfigyelő vagy SERP-analízis szolgáltatást:
Megfigyeli, hogy az adott oldal vagy domain milyen kulcsszavak esetén szerepel az AI Overview-ben.
AI Overview követési lehetőségek
Módszer
Előnyök
Hátrányok
Google Search Console
Ingyenes, jól ismert
Nem mutat AI Overview adatokat
Manuális keresés
Közvetlen, pontos ellenőrzés
Időigényes, nem skálázható
seoClarity
Precíz, AI Overview forrás-azonosítás
Fizetős, nagyvállalati szint
Semrush / Sensor
AI Overview jelenlétet mutat lekérdezésnél
Nem mutat oldal szintű forrást
BrightEdge
Részletes domain- és kulcsszószintű követés
Csak előfizetéssel
Visual screenshot logika
Vizualizálható, archiválható
Manuális és időigényes
A Google AI Overview jövője – Merre tart a keresés és a SEO?
A Google AI Overview nem csupán egy újabb SERP funkció – sok szakértő szerint ez a keresés jövőjének előszobája. A 2024-es és 2025-ös fejlesztések azt mutatják, hogy a generatív AI szorosan be fog épülni a keresési élménybe, és a klasszikus 10 kék linkes találati lista háttérbe szorul.
FONTOS!
A Google AI Overview nem feltétlen jelenik meg az első helyen.
A Google AI Overview már nem foglalja el az első helyet az amerikai asztali keresési eredmények között az esetek 12,4%-ában (2025 június) . Ez jelentős változás az egy hónappal ezelőttihez képest, amikor az AI áttekintések kevesebb mint 2%-a szerepelt az első pozíciónál rosszabb helyen.
Ez sok mindent előrevetít, de Magyarországon még messze nem tartunk ott, mint például az USA-ban. Éppen ezért számunkra ebből az a fontos információ, hogy a Google figyeli, mire kattintanak az emberek, amikor egy AI Overview megjelenik. Ha a legtöbb ember átgörget az AI Overviewn, hogy egy adott kulcsszó organikus webes találatára kattinthasson, akkor a Google lefokozhatja az AI Overviewt az adott kulcsszó esetében.
A generatív keresés globális kiterjesztése
A Google már jelezte, hogy az AI Overviewt:
egyre több nyelven és országban teszi elérhetővé,
szélesebb keresési szándékokra alkalmazza, nemcsak információkeresésre, hanem vásárlásra, döntéshozatalra is.
2025-ben várható a magyar nyelvű SGE (Search Generative Experience- Generatív keresési élmény) pilot indítása (nincs hivatalos dátum, de a lokalizálás folyamatban van).
Tartalomkészítés az LLM-ek szemszögéből – Prompt-alapú SEO?
Ahogy az AI egyre nagyobb szerepet játszik a keresőmotorokban, a tartalomkészítőknek új szempontokat kell figyelembe venniük:
Nemcsak a felhasználóknak írunk, hanem az AI-nak is, amely értelmezi, újrahasznosítja, és „ajánlja” a tartalmat.
Prompt-alapú SEO jöhet: a tartalmat úgy kell felépíteni, mintha egy kérdésre (prompt) válaszolnánk – egyszerre informatívan és strukturáltan.
Lehetséges jövőkép:
„Prompt-szerű” meta címek és H2-k,
tartalmi blokkok, amelyek jól illeszkednek a generált válaszokba,
kombinált AI + emberi írás – „hibrid tartalom”.
Verseny más AI keresőkkel (Perplexity, Bing Copilot, ChatGPT Search)
A Google AI Overview várhatóan versenytársként reagál más, mesterséges intelligenciával támogatott keresési rendszerekre.
Platform
AI motor
Jellemzők
Google SGE
Gemini
Beágyazott a klasszikus keresőbe
Bing Copilot
GPT-4
Chat-alapú, oldalsávos megjelenítés
Perplexity AI
saját LLM + GPT
Forráshivatkozásokkal ellátott, gyors válaszok
ChatGPT Search
GPT-4o
Web-böngészéssel támogatott AI keresés
A SEO szerepe átalakul, nem tűnik el
A generatív keresés terjedése nem a SEO végét jelenti, hanem:
új módszerek és eszközök megjelenését,
az E-E-A-T, strukturált tartalom és hitelesség még fontosabbá válását,
az analitikai és mérési módszerek finomhangolását.
A SEO jövője
több figyelem a tartalmi értékre, nem csak a kulcsszavakra,
Összefoglalás: Az AI Overview jövője és SEO hatása
A Google keresés egyre inkább AI-alapú és generatív lesz.
A SEO nem szűnik meg, de alkalmazkodik – új formátumok, eszközök, célok jelennek meg.
A tartalomkészítők és weboldaltulajdonosok számára a legjobb stratégia az alkalmazkodás, a folyamatos mérés és a hosszú távú gondolkodás.
A seoClarity és más szakértők szerint az AIO optimalizálás (AIO = AI Overview Optimization) egyre fontosabb lesz. Olyan fogalmak, mint a Generative Engine Optimization (GEO), az Answer Engine Optimization (AEO), és az AI Overview Optimization, mind azt mutatják, hogy az SEO stratégiája szélesebb spektrumú eredményeket kell, hogy megcélozzon .
Záró gondolatok – Az AI Overview nem veszély, hanem lehetőség
A Google AI Overview nem a klasszikus SEO halálát jelenti, hanem egy új korszak kezdetét. A weboldalak, amelyek alkalmazkodnak ehhez az új rendszerhez:
strukturált, jól tagolt tartalmat készítenek,
hiteles, szakmai forrásként jelennek meg,
és nem csak a felhasználóknak, hanem az AI-nak is érthetően kommunikálnak, azok nyertesei lehetnek ennek a változásnak.
Az AI Overview nemcsak változást hoz, hanem új esélyeket is:
jobban fókuszálhatunk a felhasználói szándékra,
építhetjük a márkánkat forrásszereplőként,
és magasabb szintű szakmai jelenlétet alakíthatunk ki a Google-ökoszisztémában.
Cselekvési lista tartalomkészítőknek 2025-re:
Készíts gyakorlati kérdésekre válaszoló cikkeket
Használj FAQ és HowTo schema-t
Folyamatosan frissítsd és bővítsd tartalmaidat
Figyeld manuálisan és eszközökkel a SERP-változásokat
Építs hiteles márkát, és erősítsd az E-E-A-T profilod
A Google AI Overview egy mesterséges intelligencia által generált válaszmező, amely a keresési eredmények tetején jelenik meg. Több weboldal információját összegzi, és tömör választ ad a felhasználói kérdésekre.
Hogyan működik az AI Overview?
A rendszer nagy nyelvi modellek segítségével értelmezi a keresést, megbízható forrásokat elemez, és ezekből automatikusan generál szintetizált válaszokat. A végén forráshivatkozásokat is megjelenít.
Mi a különbség a Featured Snippets és az AI Overview között?
A featured snippet egyetlen weboldal konkrét szakaszát idézi, míg az AI Overview több forrás alapján létrehozott új, AI-generált válasz, amely gyakran részletesebb és összetettebb.
Hogyan tudhatom meg, hogy szerepel a weboldalam az AI Overviewban?
Jelenleg a Google Search Console nem mutat ilyen információt. A megjelenés manuálisan ellenőrizhető, vagy SEO-eszközökkel (pl. seoClarity, BrightEdge) lehet monitorozni.
Csökkenhet az oldalam látogatottsága az AI Overview miatt?
Igen, különösen, ha a tartalmad nem szerepel az AI Overview forrásai között. Ugyanakkor, ha bekerülsz, az növelheti a márkád ismertségét és hosszú távú E-E-A-T értékedet.
Hogyan optimalizálhatom a tartalmamat AI Overviewra?
A legfontosabb lépések:
kérdés-válasz formátum,
strukturált adatok (FAQ schema),
friss, szakértői tartalom,
megbízható forrásokra való hivatkozás,
technikai SEO rendben tartása.
Minden keresésnél megjelenik az AI Overview?
Nem. A Google csak bizonyos keresési szándékok esetén jelenít meg AI Overviewt – főként információs lekérdezésekre, és csak akkor, ha „elég biztos” a válasz minőségében.
Mikor lesz elérhető magyar nyelven is az AI Mode?
Egyelőre nincs hivatalos dátum. 2025 folyamán várható a generatív keresés lokalizált tesztelése és fokozatos kiterjesztése, de jelenleg elsősorban angol nyelvterületen működik élesben.
„Great Decoupling” – Egyre gyakrabban találkozunk ezzel a kifejezéssel, amely lassan kulcsszavává válik a vállalkozásfejlesztés, a digitális gazdaság és a keresőoptimalizálás (SEO) világának. De mit is jelent pontosan a Great Decoupling, és miért érdemes rá különös figyelmet fordítani minden vállalkozásnak, amely hosszú távon szeretne versenyképes maradni?
ÚJ! Az összefoglaló videót itt tudod megnézni
Miről olvashatsz a cikkben?
„Great Decoupling” – mit jelent (általában)?
A “ Great Decoupling” – vagyis „a nagy szétválás” – arra a globális gazdasági, technológiai és társadalmi jelenségre utal, amikor a régi, egymással szorosan összefonódó piaci rendszerek elkezdenek külön utakon járni.
A digitális technológiák már egy ideje képesek elvégezni a rutinszerű munkát. Ez lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy helyettesítsék a kevésbé képzett és iskolázott munkavállalókat, és nagy nyomást gyakorolnak az átlagbérre. Ahogy a számítógépek és a robotok egyre erősebbek, miközben egyidejűleg olcsóbbak és elterjedtebbek lesznek, ez a jelenség egyre terjed, odáig terjed, hogy a gazdaságilag racionális munkaadók inkább több technológiát vásárolnak, mint több munkavállalót alkalmaznak. Más szóval, a tőkét részesítik előnyben a munkaerővel szemben.
A “Great Decoupling” üzleti jelentősége
A Great Decoupling jelensége mára a digitális világban, a vállalkozások működésében és a globális piaci folyamatokban is meghatározóvá vált. A vállalkozásoknak egyre inkább szembe kell nézniük azzal, hogy a régi összefonódások, automatizmusok, és megszokott növekedési modellek már nem mindig működnek – vagy legalábbis teljesen másképp, mint korábban.
A Great Decoupling nem csupán gazdasági vagy technológiai trend, hanem egy olyan átfogó átalakulás, amely jelentős kihívások elé állítja a cégeket. Míg korábban az egységes tervezés volt a siker kulcsa, ma már egyre fontosabbá válik a lokális piacokhoz való alkalmazkodás, az egyedi üzleti modellek kidolgozása és a célzott SEO-stratégiák alkalmazása. Mindez azt jelenti, hogy a vállalkozásoknak folyamatosan figyelniük kell az új gazdasági összefonódásokat/szétválásokat, a változó keresési trendeket, az algoritmusfrissítéseket, valamint a fogyasztói szokások átalakulását.
A Great Decoupling a vállalkozások számára elsősorban azt jelenti, hogy a globalizáció korábbi, egységes piacokat létrehozó ereje meggyengült, és egyre erőteljesebbek a régiókra, országokra szabott piaci folyamatok. Ez a változás különösen érezhető az online térben, ahol a keresési szokások, a fogyasztói igények és a digitális szolgáltatások egyre inkább lokalizálódnak. A nagy technológiai platformok (mint például a Google vagy a Meta) is egyre jobban figyelembe veszik a helyi sajátosságokat, így a vállalkozásoknak is át kell gondolniuk, hogyan érik el célközönségüket.
A digitális piac szereplői számára a “Great Decoupling” egyértelmű üzenetet közvetít:„általános, mindenkinek jó” típusú stratégiák helyett a személyre szabott, lokális megoldásoké a jövő.
Great Decoupling a SEO világában
A vállalkozások számára az online láthatóság szinte létkérdés, és a SEO minden korábbinál komplexebb kihívás elé néz a “Great Decoupling” hatására.
A Great Decoupling hatása nem csupán elméleti kérdés, hanem minden olyan vállalkozás működését befolyásolja, amely szeretne növekedni a digitális térben. Az e-kereskedelem, a szolgáltató szektor, a startupok, sőt még a hagyományos, fizikai jelenléttel rendelkező cégek is igaz ez.
A keresőoptimalizálásban a Great Decoupling jelenség arra utal, hogy bár a weboldalak megjelenései (impressions) tovább növekszenek a Google találati listáin, a kattintások (clicks) száma jelentősen csökken. A korábban korreláló trend – hogy több megjelenés → több kattintás – most megszakadt .
Az Ahrefs öt hónap adatait megvizsgálva azt tapasztalta, hogy míg 2024 végén a kattintások és megjelenések pozitív korrelációban álltak, 2025 elején ezeknegatívvá váltak – azaz a látogatók nem kattintanak az egyre gyakrabban megjelenő találatokra ahrefs.com.
Mi okozza ezt a változást?
A fő felelős a Google új megközelítése, az úgynevezett AI Overviews – mesterséges intelligencia által generált összefoglalók. Ezek esetében
Dupla megjelenés történik (egyszer klasszikus találatként, egyszer AI-összefoglalóban),
Ugyanakkor csökken a kattintások arányát is, hiszen az olvasók gyakran megkapják a választ anélkül, hogy weboldalra kattintanának
Ez azt jelenti, hogy weboldalunk még mindig rangsorolódik, még mindig láthatóak vagyunk, de lábjegyzetté váltunk az AI Overwiew megjelenésében.
Vegyünk egy egyszerű példát. A kereső beírva: “társas vállalkozó megbízással” kifejezést, a következő AI összefoglalót kapjuk.
A Google AI Overview (magyarul: „AI-összefoglaló”) a Google kereső új funkciója, amely mesterséges intelligenciával készített, rövid, összefoglaló választ jelenít meg a keresési eredmények tetején. Ez a válasz kiemeli a legfontosabb információkat különböző weboldalakról, így a felhasználók gyorsan választ kapnak anélkül, hogy több weboldalra kellene kattintaniuk.
Lényege:
A Google AI Overview automatikusan összegzi a webes tartalmakat, és a kereső találati oldal tetején jelenik meg.
Általában tömör, pontokba szedett választ ad, forrásokat is mellékelve.
Ez a funkció főleg komplex, összetett kérdéseknél jelenik meg (például. „Mi az a The Great Decoupling?”, „Hogyan kezeljem a laptopom túlmelegedését?”).
Célja, hogy a felhasználók minél gyorsabban, kattintás nélkül választ kapjanak.
Martin Splitt (Google)a 2025‑ös varsói Search Central Live konferencián elismerte, hogy: „Ha az AI Overviews megjelenik, valószínűleg kevesebb kattintás fog érkezni”
Ugyanakkor kiemelte, hogy: „…azok a kattintások, amelyek mégis érkeznek, nagyobb valószínűséggel vezetnek konverzióhoz.” Hozzátette: – bár a kattintások visszaeshetnek, előfordulhat, hogy a felhasználók később, más csatornákon keresztül konvertálnak – és az attribúciót nehéz lesz nyomon követni .
Splitt szerint ez nem teljesen új jelenség, csak most vált látványossá:
AI Overviews kibővült használata (2024 tavasza óta, Magyarországon 2025 május) még inkább felerősítette ezt a trendet .
Google algoritmusfrissítések, AI és gépi tanulás hatása
A Google keresőmotorja évről évre okosabb, az algoritmusok egyre komplexebbek, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás pedig új szintre emelik a találati listák személyre szabását.
A „Great Decoupling” korszakában a Google célja, hogy a felhasználók számára a lehető legrelevánsabb, leghelyibb és legaktuálisabb tartalmat jelenítse meg. Ennek eredménye, hogy a globális és általános SEO-trükkök helyett sokkal inkább a minőségi, jól strukturált, helyi tartalom lesz a siker kulcsa.
A mesterséges intelligencia például képes felismerni a felhasználók szándékát, keresési előzményeit, földrajzi helyzetét, így a keresőtalálatok egyre inkább személyre szabottak lesznek. Ez különösen fontos vállalkozásoknak, akik helyi szolgáltatásokat vagy termékeket kínálnak – ha nem figyelnek a lokális optimalizálásra, lemaradnak a releváns találatok közül.
Milyen mértékű a kattintáscsökkenés?
Az Ahrefs 300 000 kulcsszó esetét vizsgálta meg és arra jutott, hogy ahol megjelent az AI Overview, ott a CTR (kattintási arány) átlagosan 34,5%-kal csökkent.
A jelenség közvetlenül az AI Overviews tömeges bevezetésével vált láthatóvá: 2024 tavasz–2025 eleje között az AI-kiemelések száma megduplázódott (+116%), ami párhuzamosan zajlott a „Great Decoupling” megjelenésével.
Zero-click SEO: Egyre gyakoribb, hogy a felhasználók nem lépnek tovább a Google találati oldaláról a konkrét weboldalra
Brand-centrikus stratégia: A kialakuló helyzet arra ösztönöz, hogy a cégek márkanevet építsenek. Főleg a branded keresések esetében nőhet a CTR (egyes esetekben +18–19%) .
Tartalomstratégia átalakulása: A következő stratégiák jelenthetnek kiutat:
Autoritatív, szakmai tartalom – részletes, jól strukturált, jól idézhető formában.
Brandépítés és PR – a hiteles forrásokra hivatkozik az AI Overviews.
Mélységi tartalom – kutatások, esettanulmányok, saját adatok – mindezek jobban megtartják az olvasókat
Az új SEO valóság
A hangsúly a kulcsszavak szerinti rangsorolásról a hiteles, megbízható és a mesterséges intelligencia által használt rendszerek által valószínűsíthetőleg hivatkozott tartalom létrehozására helyeződik át.
A diverzifikáció elengedhetetlen: A forgalom tekintetében már nem járható út kizárólag a Google-re hagyatkozni. A márkáknak ki kell terjeszteniük jelenlétüket olyan platformokra, mint a YouTube, a Reddit, a TikTok és a mesterséges intelligencia által támogatott chatbotok, ahová a közönség átvándorol.
A technikai SEO és a strukturált adatok fontosabbak: A tartalom mesterséges intelligencia általi algoritmusok általi könnyen érthető és indexelhető biztosítása – sémajelölés és strukturált adatok révén – javíthatja az MI-áttekintésekben való hivatkozás esélyeit.
A mérés nagyobb kihívást jelent: A hagyományos elemzőeszközök nehezen tudják nyomon követni a teljesítményt egy mesterséges intelligencia által uralt környezetben, ami új megközelítéseket igényel a felhasználói elköteleződés és a forgalom forrásainak megértéséhez.
A Great Decouplig nem egy átmeneti visszaesés – ez az új normalitás. A Gartner előrejelzése szerint a hagyományos keresési mennyiség 2026-ra 25%-kal csökken, az organikus forgalom pedig több mint 50%-kal is csökkenhet, mivel a felhasználók átveszik a mesterséges intelligencia által vezérelt keresést. A márkáknak és a vállalkozásoknak gyorsan alkalmazkodniuk kell, mesterséges intelligencia által vezérelt stratégiákat kell alkalmazniuk. Olyan tartalmakat kell létrehozniuk, amelyek valóban értéket teremtenek, és diverzifikálniuk kell digitális jelenlétüket.
A jó rangsorolás már nem lesz elég, a cél sokkal inkább a „vevői visszhang” elérése.
A mesterséges intelligencia általi áttekintések korában azok lesznek a nyertesek, akik megértik az új elköteleződési szabályokat – ahol a bizalom, a tekintély és az alkalmazkodóképesség felülírja a puszta kulcsszórangsorolást. A Great Decoupling már jelen van, és a mesterséges intelligencia általi SEO jövője azoknál van, akik vele együtt fejlődnek.
Tartalomgyártás, technikai SEO új irányai
Tartalomgyártás: A minőségi, egyedi, helyi információkkal rendelkező tartalom soha nem volt olyan fontos, mint most. A „ Great Decoupling” korszakában a Google is előnyben részesíti azokat az oldalakat, amelyek a helyi közönség számára releváns, naprakész tartalmat kínálnak.
Technikai SEO: A gyors, reszponzív weboldalak, a strukturált adatok, a mobilbarát megjelenés mind-mind alapelvárás lett. A „Great Decoupling” miatt a felhasználói élmény optimalizálása (különösen mobilon) ma már nem opció, hanem kötelező.
A Great Decoupling hatására tehát a SEO világa gyökeresen átalakul: a vállalkozásoknak már nemcsak globálisan, hanem lokálisan, célzottan kell gondolkodniuk, folyamatosan alkalmazkodva a piaci szétválás okozta változásokhoz. Aki lépést tart ezekkel a trendekkel, az a digitális piac nyertese lehet a következő években.
A „Great Decoupling” és a linképítés: új kihívások és lehetőségek
A keresőoptimalizálás egyik legfontosabb pillére továbbra is a linképítés, azaz hogy mennyi és milyen minőségű oldal hivatkozik a vállalkozás honlapjára. A Great Decoupling korszakában azonban már nem a mennyiség, hanem a minőség és a relevancia került fókuszba, és különösen felértékelődött a helyi linkprofil jelentősége.
Linképítés: Már nem az számít elsősorban, hány link mutat egy oldalra, hanem hogy ezek mennyire relevánsak a helyi vagy szűkebb iparági közönség számára. A magyar vállalkozásoknak érdemes hazai partnerekkel, helyi médiumokkal, bloggerekkel együttműködniük.
Hogyan változott meg a linképítés a Great Decoupling hatására?
Korábban általánosan elfogadott volt, hogy a minél több (akár nemzetközi) oldalról szerzett link javítja a keresőpozíciókat. Ma viszont a Google – és más keresőmotorok – már sokkal érzékenyebbek arra, hogy a hivatkozás honnan és milyen kontextusból érkezik. A Great Decoupling eredményeként:
A magyar nyelvű, hazai oldalakról származó linkek sokkal értékesebbek a magyar vállalkozások számára, mint a nemzetközi, de kevésbé releváns hivatkozások.
Az iparági, tematikus vagy regionális szakmai portálokról érkező linkek is nagyobb súlyt kaptak.
A Google jobban értékeli az organikus, valódi együttműködésen, szakmai partnerségen alapuló hivatkozásokat, szemben a mesterséges vagy „vásárolt” linkekkel.
„Great Decoupling” magyar szemmel – Hogyan érinti a magyar vállalkozásokat?
A Great Decoupling még nem gyűrűzött be Magyarországra. Jelenleg még sem a digitalizáció munkaerő piacra gyakorolt hatása, sem a SEO területén jelentkező megjelenések és kattintások közötti eltérés nem számottevő. Ez szerencse is, hiszen van kellő idő a felkészülésre.
Kihívások magyar vállalkozásoknak
Fokozódó verseny a helyi piacon: A globális óriások (pl. Amazon, Zalando) mellett egyre több magyar cég is felismeri a digitalizáció előnyeit, így nő a verseny az online térben. Ahhoz, hogy egy hazai vállalkozás kiemelkedjen, nem elég csupán jelen lenni az interneten – folyamatos fejlesztés, minőségi tartalom és személyre szabott ajánlatok szükségesek.
Gyorsan változó fogyasztói igények: A magyar vásárlók is egyre tudatosabbak, elvárják a gyors kiszolgálást, a megbízható információkat és az egyszerű online ügyintézést. Az, hogy milyen kulcsszavakra, szolgáltatásokra, élményekre keresnek rá, folyamatosan változik.
Technológiai lemaradás veszélye: Sok magyar KKV számára kihívás, hogy lépést tartson a technológiai újdonságokkal. Az automatizáció, a mesterséges intelligencia és a digitális marketing eszközök bevezetése azonban már nem luxus, hanem versenyképességi alapfeltétel.
Lehetőségek
Lokális fókusz és egyedi értékajánlat: A magyar vállalkozások előnye, hogy jobban ismerik a helyi piacot, a magyar vásárlói szokásokat, és könnyebben alakíthatnak ki személyes kapcsolatot a vevőkkel. A „magyar termék”, „helyi szolgáltatás”, vagy „hazai kézműves” kulcsszavak mind-mind erősíthetik a márkát, miközben a helyi identitásra épülő kommunikációval könnyebben ki lehet tűnni a tömegből.
Gyors alkalmazkodás és folyamatos tanulás: A magyar piac kis mérete miatt a cégek rugalmasabbak lehetnek, gyorsan kipróbálhatnak új megoldásokat, tesztelhetnek marketing eszközöket vagy új kommunikációs csatornákat. Azok a vállalkozások, amelyek folyamatosan figyelik a trendeket, és képesek azonnal reagálni, komoly előnyt szerezhetnek.
Mire készülhetnek fel a magyar cégek?
Versenytársfigyelés: Folyamatosan monitorozni kell, hogy a konkurencia milyen digitális megoldásokat vezet be.
Helyi SEO és Google My Business: Minden magyar vállalkozásnak érdemes maximálisan kihasználnia a helyi SEO nyújtotta lehetőségeket, hiszen ezzel könnyebben elérik a magyar vásárlókat.
Adatvezérelt döntések: A magyar cégeknek is el kell sajátítaniuk a modern webanalitika és digitális marketing eszközök használatát, hogy ne maradjanak le a piac változásairól.
Rugalmasság és innováció: A gyors alkalmazkodás, az újdonságok bevezetése és a kreatív marketingstratégiák lesznek a siker zálogai a The Great Decoupling korszakában.
Miért vált fontossá a relevancia?
A Google algoritmusai egyre érzékenyebbek arra, hogy egy link honnan és milyen kontextusban érkezik. A Great Decoupling hatására:
A magyar nyelvű, hazai oldalakról érkező linkek többet érnek a lokalizált SEO-ban, mint a külföldi, kevéssé releváns hivatkozások.
Az iparági, regionális vagy szakmai portálok hiteles linkjei különösen nagy súlyt kapnak.
A Google jobban értékeli az organikus, hosszú távú együttműködésből származó hivatkozásokat – az egyszerű linkvásárlás helyett.
Magyar statisztikák a helyi SEO számára:
A Google adatai szerint a helyi keresések 46%-a vásárlási szándékkal történik (Rackhost.hu) Ez azt jelenti, hogy egy jól optimalizált linkprofil közvetlenül befolyásolhatja az eladást.
A hazai szakmai források is hangsúlyozzák, hogy a linkek minősége, relevanciája kulcsfontosságú, és a Google ma már egyre inkább bünteti a nem organikus linképítést
Konkrét tippek a hatékony linképítéshez a Great Decoupling idején
Fókuszálj a magyar, helyi és iparági forrásokra! Ezek a linkek segítenek a helyi piacban erősebb pozíciót építeni.
Építs hosszú távú kapcsolatokat: Partneri blogcikkek, szakmai együttműködések és közös események révén természetes linkekhez juthatsz.
Kerüld a linkfarmokat és irreleváns tömegoldalakat! Ezek ma már büntetést vonhatnak maguk után .
Légy aktív helyi közösségekben: Facebook-csoportok, helyi fórumok és közösségi események nemcsak kapcsolatteremtésre jók, de linkes lehetőségeket is adnak.
Készíts olyan tartalmat, amit mások is szeretnek linkelni: Helyi kutatások, esettanulmányok, infografikák, szakmai tippek mind vonzó linkforrásokká válhatnak .
A linképítés szerepe a Great Decoupling idején
A linképítés sokkal inkább a releváns, hiteles és helyi kapcsolatok kialakítása fókuszál . A magyar vállalkozásoknak prioritásként kell kezelniük a helyi linkprofil építését – mert nemcsak a SEO, de a vevői hitelesség és forgalom tekintetében is komoly előnyt jelent.
Mire kell figyelni?
A Great Decoupling miatt minden vállalkozásnak újra kell gondolnia, hogyan és hol jelenik meg a digitális térben. A siker kulcsa a változások tudatos kezelése:
Ismerd meg alaposan a célközönségedet!
Használd a lokális kulcsszavakat és optimalizáld a tartalmadat magyar, illetve helyi keresésekre!
Figyeld a piaci trendeket, algoritmusfrissítéseket, és igazítsd ezekhez a SEO- és marketingstratégiádat!
Fektess be a technikai SEO-ba, a felhasználói élménybe és a mobiloptimalizációba, hiszen ezekre a Google is egyre nagyobb hangsúlyt fektet – különösen a helyi piacokon.
A Great Decoupling korszakában azok a vállalkozások lesznek sikeresek, akik felismerik: a digitális piac már nem egy egységes, homogén tér, hanem egy sokszínű, gyorsan változó ökoszisztéma, amely folyamatos alkalmazkodást és tanulást igényel.
Megoldási lehetőségek
Hogyan alkalmazkodhat a céged a Great Decoupling kihívásaihoz?
A Great Decoupling elsőre ijesztőnek tűnhet, ugyanakkor rengeteg új lehetőséget is rejt magában. A siker titka, hogy a vállalkozások nyitottan álljanak a változásokhoz, és tudatosan, lépésről lépésre építsék be a modern digitális stratégiákat a mindennapjaikba. Nézzük meg, milyen konkrét lépéseket érdemes megtenni!
Stratégiai gondolkodás és rugalmas tervezés
Azok a cégek maradnak versenyben, amelyek nem görcsösen ragaszkodnak a régi, bevált módszerekhez, hanem képesek gyorsan váltani, és folyamatosan felülvizsgálni a stratégiájukat. Érdemes rendszeresen piaci elemzéseket, versenytársfigyelést, vevői visszajelzések gyűjtését beépíteni a vállalati működésbe.
Tipp: Készíts negyedévente miniauditot! Nézd meg, mennyit változtak a keresési trendek, az online forgalmad, vagy akár az ügyfeleid igényei. Ezek alapján módosítsd a SEO-, marketing- és értékesítési stratégiádat!
Folyamatos tanulás és képzés
A digitális világ és a SEO folyamatosan változik. Az a vállalkozás, amelyik lemarad a trendekről, könnyen elveszíti a versenyelőnyét. Ezért érdemes rendszeresen részt venni online képzéseken, webináriumokon, követni a szakterület legfrissebb híreit és blogjait.
Tipp: Indíts belső képzéseket vagy vegyél részt iparági rendezvényeken! Ismerd meg a mesterséges intelligencia, az automatizáció vagy éppen az adatvezérelt marketing lehetőségeit.
Rugalmasság, digitalizáció és innováció
A Great Decoupling egyik legfontosabb tanulsága, hogy a vállalkozásoknak – legyen szó akár kis cégről vagy egyéni vállalkozóról – gyorsan kell reagálniuk a piaci változásokra. Ennek eszközei a digitalizáció, az automatizáció és a technológiai újdonságok bevezetése.
Tipp: Próbálj ki új szoftvereket, online eszközöket (pl. CRM, automatizált hírlevélküldő, ügyfélchat), és figyeld meg, hogyan segítik ezek a napi működést, ügyfélszerzést vagy épp a marketing automatizálását.
Nyitottság a piaci résekre és niche stratégiákra
Egyre több, korábban elhanyagolt piaci rés jelenik meg. Ezek felfedezése, kiaknázása és kiszolgálása akár egy kisebb magyar vállalkozásnak is óriási növekedési potenciált jelenthet.
Tipp: Folyamatosan figyeld a vevői visszajelzéseket, keresési statisztikákat, Google Trends-et! Ha valamilyen egyedi igényt, problémát észlelsz a piacon, próbálj gyorsan reagálni rá – akár egy új szolgáltatással, akár egy speciális termékkel.
Megfelelő SEO- és marketingpartnerek kiválasztása
Nem mindenkinek van ideje és tudása a legújabb SEO- vagy digitális marketing trendek követésére, ezért érdemes szakértőket, ügynökségeket, tanácsadókat bevonni, akik naprakészek, és a legújabb módszerekkel tudják támogatni a cégedet.
Tipp: Kérj rendszeres SEO-auditot, keresőoptimalizálási tanácsadást! Egy kívülálló szakértő gyakran olyan fejlesztési lehetőségeket is észrevesz, amit belülről nem látunk.
Great Decoupling és vállalkozásfejlesztés
A Great Decoupling hatása nemcsak a SEO-ban és a digitális marketingben érzékelhető, hanem a vállalkozások működésében, üzleti modelljeiben és mindennapi döntéseiben is. Ahhoz, hogy egy cég versenyképes maradjon ebben az új, gyorsan változó környezetben, alapjaiban kell átgondolnia stratégiáját, folyamatait és eszközeit.
Üzleti modellek átalakulása
A Great Decoupling hatására az üzleti modelleknek rugalmasabbá kell válniuk. Azok a vállalkozások lesznek sikeresek, amelyek képesek gyorsan reagálni a piaci változásokra, felismerik az új lehetőségeket és képesek minimalizálni a kockázatokat. A merev, évekig változatlan stratégiák helyett most a folyamatos megújulás, a piaci visszajelzések gyors feldolgozása és az adatalapú döntéshozatal került előtérbe.
Például egy online áruház ma már nem engedheti meg magának, hogy csak a termékpaletta bővítésével próbáljon növekedni. Sokkal fontosabb, hogy az ügyféligényekre szabott szolgáltatásokat, személyre szabott ajánlatokat és könnyen kezelhető digitális felületeket kínáljon – mindezt lokális, magyar piacra optimalizálva.
Rugalmas alkalmazkodás a piaci változásokhoz
A Great Decoupling egyik legfontosabb üzenete a vállalkozások számára: csak azok maradnak talpon, akik gyorsan és hatékonyan tudnak alkalmazkodni. Ez érinti az üzleti folyamatokat, az ügyfélszolgálatot, a digitális jelenlétet, a termékfejlesztést és még a vállalati kultúrát is.
A rugalmasság megvalósításához ma már elengedhetetlen:
Adatok rendszeres elemzése: Piaci trendek, vevői szokások, versenytársak monitorozása.
Gyors termék- vagy szolgáltatásfejlesztés: pilot projektek, A/B tesztek alkalmazása.
Új piacok, célcsoportok azonosítása: Lokális igények felmérése, niche szegmensek célzása.
Automatizáció, digitalizáció, új eszközök használata
A vállalkozásfejlesztés motorja napjainkban a digitalizáció és az automatizáció. A Great Decoupling idején a siker kulcsa a hatékonyság növelése, a humán erőforrások optimalizálása és a folyamatok digitalizálása. Egy magyar KKV már nem tud versenyképes lenni, ha manuális, lassú rendszerekkel dolgozik, vagy elmarad a digitális eszközök használatában.
Praktikus lépések:
Automatizált marketing- és értékesítési rendszerek bevezetése (pl. e-mail automatizáció, chatbotok)
Digitális ügyfélszolgálat és CRM-rendszerek alkalmazása
Online fizetési, számlázási és logisztikai rendszerek integrálása
Minél több vállalkozói folyamat automatizálása
Piaci rések és új üzleti lehetőségek
A Great Decoupling nemcsak kihívásokat, hanem óriási lehetőségeket is rejt magában. Azok a cégek, amelyek képesek gyorsan felismerni egy-egy, akár lokális piaci hiányosságot, és arra digitális megoldást kínálnak, jelentős versenyelőnyhöz juthatnak.
Gondoljunk csak azokra a magyar cégekre, amelyek speciális, csak hazai piacon keresett termékeket, vagy helyi szolgáltatásokat kínálnak. Ők sokszor jóval gyorsabban tudnak növekedni, mint a globális óriások, mert pontosabban ismerik a vásárlóikat és gyorsabban reagálnak a helyi trendekre.
Nemzetközi terjeszkedés vagy lokális piacépítés?
A Great Decoupling nagy dilemmát jelent sok vállalkozásnak: érdemes-e a nemzetközi piacra koncentrálni, vagy inkább a hazai, lokális piacot fejleszteni? A válasz nem egyértelmű, de az biztos, hogy mindkét úton csak úgy lehet sikert elérni, ha pontosan ismerjük az adott piac sajátosságait, és az üzleti modellünket hozzá tudjuk igazítani.
A magyar vállalkozásoknak különösen fontos, hogy erős, lokális jelenlétet építsenek, miközben nyitottak maradnak a nemzetközi lehetőségekre is – mindezt jól átgondolt, adatalapú stratégiával.
A Great Decoupling tehát új korszakot nyitott a vállalkozásfejlesztésben: a rugalmas, adatvezérelt, digitális eszközöket használó cégek kerülnek előnybe, akik felismerik a változó piaci környezetben rejlő lehetőségeket. Az alkalmazkodás, innováció és proaktivitás kulcsfontosságú lett a tartós sikerhez.
Marketing- és kommunikációs stratégiák a Great Decoupling korszakában
A Great Decoupling jelentősen befolyásolja, hogy a vállalkozásoknak hogyan kell gondolkodniuk marketingről és kommunikációról. A fogyasztói szokások gyors változása és a digitalizáció felgyorsulása miatt a sikeres cégeknek ma már nemcsak a termékeiket, hanem az üzeneteiket és stratégiáikat is a helyi piac sajátosságaihoz kell igazítaniuk.
Márkaépítés és egyedi értékajánlat hangsúlyozása
Az egyedi értékajánlat, azaz az, hogy miben más vagy jobb egy vállalkozás, mint a versenytársai, még fontosabbá válik. A fogyasztók egyre inkább helyi értékeket keresnek, megbízható, autentikus márkákhoz kötődnek, és érzékenyebbek a globális márkák általános, „mindenkinek szóló” üzeneteire. Ezért minden cégnek tisztában kell lennie azzal, mi az a sajátos előny, amit a helyi piacon kínálni tud – legyen szó magyaros ízekről, hazai fejlesztésű szoftverekről vagy régió-specifikus szolgáltatásokról.
Egy jól definiált értékajánlatot a marketingkommunikáció minden elemében ki kell hangsúlyozni: a honlaptól kezdve a közösségi média posztokon át a hírlevelekig.
Lokális tartalom és lokalizáció szerepe
A „ Great Decoupling” egyik legnagyobb tanulsága a tartalom lokalizációjának fontossága. Már nem elég, ha egy weboldal csupán magyar nyelvű – a tartalomnak a hazai fogyasztók igényeit, problémáit, szokásait kell tükröznie. Ez igaz a blogcikkekre, termékleírásokra, hírlevelekre és minden egyéb online kommunikációra.
A lokalizált tartalom nemcsak hitelesebbé és relevánsabbá teszi a vállalkozást, hanem a SEO szempontjából is előnyt jelent: a Google algoritmusai is előnyben részesítik azokat az oldalakat, amelyek kifejezetten a helyi közönség számára készülnek.
Influencerek, közösségi média és tartalommarketing
A Great Decoupling időszakában a közösségi média szerepe még inkább felértékelődik, hiszen itt lehet igazán gyorsan reagálni a piaci trendekre és a fogyasztói visszajelzésekre. A helyi influencerek, bloggerek, véleményvezérek bevonása erősíti a márka hitelességét, valamint segíthet célzottan megszólítani a magyar vagy adott régióhoz tartozó közönséget.
A tartalommarketing stratégia kialakításakor érdemes figyelembe venni:
Milyen platformokat használ a célközönség? (pl. Facebook, Instagram, TikTok, LinkedIn)
Milyen típusú tartalomra reagálnak pozitívan? (pl. edukációs videók, esettanulmányok, helyi hírek)
Hogyan lehet a márkaértékeket és az egyedi ajánlatot minden kommunikációs csatornán következetesen megjeleníteni?
Adatalapú döntéshozatal – AI
Egy vállalkozás sem engedheti meg magának, hogy megérzések vagy rutin alapján hozzon marketingdöntéseket. Az adatok elemzése, a webanalitika és a digitális marketing eszközök használata alapfeltétel. Csak így lehet valóban megismerni a fogyasztók viselkedését, felismerni az új trendeket, és időben módosítani a stratégiát.
Az adatvezérelt marketing eszköztára ma már minden vállalkozás számára elérhető: Google Analytics, Search Console, hőtérképek, A/B tesztek, konverziókövetés – ezek mind segítenek abban, hogy a vállalkozás ne csak kövesse, hanem diktálja is a piaci trendeket. Ráadásul az adatok értelmezésé és feldolgozását az AI eszközök jelentős mértékben felgyorsítják.
Gyakorlati SEO tippek és megoldások
A Great Decoupling miatt a keresőoptimalizálás (SEO) is új megközelítést igényel. Íme néhány gyakorlati tanács, amelyekkel magyar vállalkozók, KKV-k és online vállalkozások sikeresen alkalmazkodhatnak az új helyzethez, miközben maximalizálják online jelenlétüket.
1. Ami változatlanul fontos
Technikai SEO
A sikeres SEO része továbbra is a technikai keresőoptimalizálás. A Great Decoupling korszakában azonban ez még nagyobb jelentőséget kap, hiszen a helyi piacokon a Google még érzékenyebb az oldal technikai minőségére.
Fontos elemek:
Gyors oldalbetöltés: A magyar felhasználók (különösen mobilon) nem várnak. Optimalizáld a képeket, használd a cache-t, minimalizáld a kódot!
Mobilbarát kialakítás: A Google mobil-indexelést használ. Teszteld az oldalad mobilnézetben, legyen minden tartalom könnyen elérhető, olvasható!
HTTPS: A biztonságos kapcsolat alapkövetelmény.
Strukturált adatok (schema.org): Segítik a Google-t a tartalom értelmezésében, javítják a keresési találatok megjelenését (pl. csillagos értékelés, nyitvatartás).
Tartalomoptimalizálás a „Great Decoupling” időszakában
A tartalom továbbra is király. Az a vállalkozás tud érvényesülni, amelyik rendszeresen, a célközönségére szabott, hiteles tartalmat tesz közzé.
Mire figyelj?
Használj helyi kulcsszavakat, kifejezéseket! Például ne csak „webáruház”, hanem „magyar webáruház”, „budapesti cipőbolt” .
Írj releváns, aktuális cikkeket! Foglalkozz a helyi hírekkel, piaci trendekkel, tippekkel, amik a célcsoportodat érdeklik.
Legyen minden tartalom egyedi és értékes! Kerüld a sablonos, másolt szövegeket
Optimalizáld a meta title, meta description és a headingeket! Ezek legyenek rövidek, informatívak, kulcsszógazdagok, de természetesek.
Mobiloptimalizálás és felhasználói élmény
A mobilon történő keresések aránya Magyarországon is dinamikusan növekszik. A Great Decoupling korszakában a felhasználói élmény és a gyors, letisztult mobiloldal már nem extra, hanem elvárás.
Responsive design: Az oldal minden eszközön jól nézzen ki és működjön.
Egyszerű navigáció: Könnyen megtalálható menüpontok, átlátható struktúra.
Könnyű űrlapkitöltés, vásárlás:Minél kevesebb kattintással érhető el a konverzió (megrendelés, kapcsolatfelvétel).
Helyi keresőoptimalizálás
A helyi SEO kulcskérdés – főleg, ha valós, földrajzi elérhetőséggel rendelkező vállalkozásod van.
Regisztráld céged a Google Cégem rendszerben! Add meg pontosan a címet, nyitvatartást, elérhetőséget, tölts fel képeket, gyűjts véleményeket.
Használd ki a helyi linképítést! Iratkozz fel helyi vállalkozói listákba, vedd fel a kapcsolatot helyi médiával, bloggerekkel.
Kérj véleményeket! A Google értékelések jelentősen befolyásolják a helyi találati listán elfoglalt helyedet.
2.Erősödő SEO elemek
Fókusz a “branded” keresésekre és a márkaépítésre
Erősítsd a márkanevedet! Legyen a céged neve, weboldalad URL-je, termékeid elnevezése minden platformon egységes, könnyen megjegyezhető.
Indíts márkaépítő kampányokat: Hirdess márkanévre, kommunikálj aktívan saját közösségi felületeiden, használd fel a sajtót, szakmai blogokat.
Oszd meg ügyféltörténeteidet, véleményeket, esettanulmányokat: A személyes élmények, vélemények, magyar ügyfél sztorik növelik a márkaismertséget és hitelességet.
Készíts AI-biztos, mély, szakmai tartalmat
Publikálj saját kutatást, iparági statisztikákat, magyar példákat: Ezeket az AI kevésbé tudja helyettesíteni – vagy ha mégis, akkor is rád fog hivatkozni.
Legyél elsődleges forrás: Ha lehet, te publikáld először a fontos iparági információkat, összehasonlításokat, saját tapasztalatokat.
Adj hozzáadott értéket (például: kalkulátor, checklist, magyar jogszabályi összefoglaló, infografika)!
Alakítsd át a SEO-méréseidet!
Ne csak kattintásokat mérj, hanem impressions-t és brand mentions-t is! Egyre fontosabb lesz, hogy a márkád felbukkan a SERP-en, akkor is, ha nem minden esetben kattintanak át.
Kövess Google Search Console-ban olyan kereséseket is, amikben a branded, long-tail vagy kérdés-jellegű kifejezések szerepelnek.
Optimalizálj helyi SEO-ra és Google Cégemre
Google Cégem profil rendszeres frissítése: Tölts fel új képeket, válaszolj véleményekre, add meg az összes aktuális adatot.
Gyűjts magyar ügyfélértékeléseket, és kérd, hogy a cégnév is szerepeljen a szövegben.
Vegyél részt helyi, szakmai közösségekben: Ezekből könnyebben szerezhetsz releváns, magyar linkeket és márkamegjelenéseket.
Linképítés tudatosan, magyar/helyi piacra
Keress partneri együttműködéseket, magyar blogokat, szakmai oldalakat!
Legyél vendégszerző vagy podcast vendég helyi vagy iparági portálokon!
Ne törekedj csak mennyiségre – a relevancia, minőség, lokális beágyazottság a döntő!
Használj tartalmi „snippeteket” és strukturált adatokat
Használj kérdés-válasz (FAQ) blokkokat a cikkeidben: Ezeket gyakran emeli ki a Google a találati listán vagy AI Overviews-ben is.
Alkalmazz strukturált adatokat (schema.org): Lehetőség szerint minden fontos oldaladon, terméklapon jelenjen meg értékelés, nyitvatartás, rendezvények, események adatbázisa.
Építs közösséget, hívd be a felhasználókat!
Indíts hírlevelet, ajánlj exkluzív tartalmat vagy kedvezményt azoknak, akik feliratkoznak.
Adj okot a visszatérésre!
Tanítsd a piacodat, edukálj!
Készíts videós, vagy letölthető útmutatókat, akár magyar piaci sajátosságokra!
Tarts online webinárt, élő Q&A-t, ahol a közönséged is kérdezhet – ezekből akár extra tartalmat is tudsz gyártani.
Növeld keresőoptimalizált videós tartalmaid számát
A videós tartalmak számának növelése több szempontból is segít. Erősíti a brandépítést, több megjelenést biztosít az online felületeken. A legfontosabb pedig, hogy a Google az AI Overwiew részbe előszeretettel emel be videós tartalmakat.
Mindez persze akkor igaz, ha a YouTube csatornád is megfelelő SEO elemeket tartalmaz.
+1: Figyeld a trendeket, tesztelj, alkalmazkodj!
Olvass rendszeresen SEO és digitális marketing szakmai blogokat (magyar és nemzetközi).
Tesztelj új típusú tartalmakat: rövid AI-válaszokra épülő cikk, „összefoglaló box”, branded keresési oldalak.
Mérj, elemezz, és ami működik, abba fektess több erőforrást!
Ezek a lépések segítenek abban, hogy a Google és az AI új keresési környezetében is látható, keresett és sikeres maradj – akár egyre kevesebb kattintással is! Ha valamelyik irányról részletesebb útmutatót, példákat, vagy magyar esettanulmányokat szeretnél, csak jelezd!
A Great Decoupling időszakában a sikeres SEO kulcsa: folyamatos, tudatos optimalizálás, helyi fókusz, és a technikai alapok rendbetétele. Azok a vállalkozások, amelyek mindezt beépítik a napi működésükbe, nemcsak megtartják, de növelhetik is online piaci részesedésüket – miközben jobban alkalmazkodnak a digitális piac szétválásához.
Összegzés
A Great Decoupling, új fejezetet nyit a vállalkozások, a digitális marketing és a keresőoptimalizálás világában. Míg néhány évvel ezelőtt elegendő volt általános, globális stratégiákra támaszkodni, ma már csak azok a cégek maradhatnak versenyben, akik felismerik és kihasználják a helyi piacokban, az adatvezérelt döntéshozatalban és a folyamatos innovációban rejlő lehetőségeket.
A Great Decoupling kihívás elé állít minden magyar vállalkozást, de egyúttal rengeteg lehetőséget is kínál azoknak, akik mernek váltani, fejleszteni, és a helyi igényekhez igazítani termékeiket, szolgáltatásaikat. Az alkalmazkodás, a stratégiai gondolkodás, a folyamatos tanulás és a digitális eszközök okos használata jelentheti a siker zálogát ebben a gyorsan változó környezetben.
Most van itt az idő, hogy a magyar cégek ne csak kövessék, hanem diktálják is a trendeket: legyen szó technológiai újításokról, SEO-ról, lokalizált marketingről vagy akár új piaci rések megtalálásáról. A Great Decoupling nem a vég, hanem egy új, izgalmas korszak kezdete – élj vele te is!
Több megjelenés, kevesebb kattintás: Az AI Overviews a találatokon belül többet jelenít meg, de a kattintási kedv csökken .
Kevesebb kattintás = jobb minőség? A Google szerint az, aki mégis kattint, valószínűleg komolyabban érdeklődik, és nagyobb eséllyel konvertál .
Lassú, de mély változás: Ez nem egy gyorsan múló trend, hanem a keresési élmény alapvető átalakulása az AI ereje miatt .
Mit jelent ez a vállalkozások számára?
Mérd máshogy a sikert! Ne csak a kattintásokat nézd – figyeld az impressions-t, branded kereséseket, konverziós arányokat!
Fókuszálj a márkaismertségre! A Google szerint az AI Overviews jobban előtérbe helyezi az ismert piacokat – brandépítés kulcsfontosságú.
Hangsúlyosabb szakmai tartalom: Olyan mély, hiteles cikkeket írj, amelyek AI Overviews-be is bekerülnek, és később konvertálnak.
Attribution újragondolása: A felhasználók konverziója nem feltétlenül keresésen át történik, ezért integrálj multichannel mérőeszközöket.
Miért nem tragédia a „Conversion Compensation Theory”?
Mert a konverzió kompenzációs elmélet (Conversion Compensation Theory) ezt is jelenti:
A kattintások száma ugyan eshet, de a kattintók értéke jobb lehet: az AI által hozott látogatók akár 23-szor jobban konvertálnak, mint a hagyományos organikus forgalom .
Probléma az attribúcióval: a kereső sokszor nehezen társítja az AI által generált látogatás-távolútkat, később történő konverziókat .
Mit jelent ez a SEO számára most?
Impresszió ≠ kattintás: a látogatottság önmagában nem mérhető sikerként.
Új CTR megközelítésre van szükség, de ne tekintsük sikertelenségnek a csökkenő kattintásokat.
Minőség fontosabb, mint a mennyiség: kevesebb, de magasabban konvertáló forgalom a cél .
AI-overview optimalizálás: strukturált, jól tagolt, kérdés-válasz stílusú tartalom kell ahhoz, hogy bekerüljünk az AI dobozába .
Ős KPI-k ideje lejárt: ne csak kattintásra figyeljünk — most már az AI citációk, zero-click elérés, branded keresések számítanak .
Mi változott – és mi lesz a következő lépés?
A Google AI Mode bevezetése azt jelenti, hogy az AI-megoldásokban megjelenni már önmagában versenyelőny, illetve hirdetési lehetőség is – tehát a válaszok “monetizálása” elkezdődött .
Ma már nem csak kulcsszavakért folyik a verseny, hanem azért is, hogy mennyire érthető, hiteles, strukturált tartalmat kínálunk az AI‑nak.
Váratlan nyertesek
Azok a márkák járhattak jól, melyek gyorsan alkalmazkodnak: publikálnak AI‑barát formátumú, tiszta struktúrájú tartalmat.
A fókusz azon van, hogy még kattintás nélkül is építsük az autoritást és AI‑hitelességet.
Összegzés 5 pontban
A „Great Decoupling” a Google AI‑val történő megjelenés miatt most több megjelenést, kevesebb kattintást jelent.
Ez egyáltalán nem jelenti a SEO végét, sőt: a maradék kattintások erősebben konvertálhatnak.
A kulcs: új KPI-k (AI-citációk, branded keresés), stratégia fókuszban: strukturált, AI‑kompatibilis tartalom.
Így versenyünk már nem csak a rangsorolásért, hanem az AI-nál nyújtott relevanciáért és strukturáltságért is zajlik.
A jövő SEO‑ja: kevesebb kattintásos látogató, több AI-elérés, hitelesség és konverzió – a szemléletváltás megérkezett.
Záró – záró gondolat
A „Great Decoupling” nem katasztrófa, hanem lehetőség: azok vannak előnyben, akik nem a kattintásokhoz, hanem az AI‑által elismert tartalomhoz igazítják stratégiájukat. Kattintás nélkül is épülhet márka és ROI. És az AI keresések világa nem a jövő – ez már most van.
1. Mi az a Great Decoupling? A “ Great Decoupling” – vagyis „a nagy szétválás” – arra a globális gazdasági, technológiai és társadalmi jelenségre utal, amikor a régi, egymással szorosan összefonódó piaci rendszerek elkezdenek külön utakon járni.
2. Miért fontos a Great Decoupling a vállalkozásoknak a SEO területén? Mert a keresőoptimalizálásban (SEO) és a digitális marketingben már nem elég a globális trendeket követni. A helyi piacok, fogyasztói igények és keresési szokások folyamatosan változnak, így csak azok a cégek lesznek sikeresek, akik rugalmasan és gyorsan alkalmazkodnak ezekhez a változásokhoz. Az új cél az AI Overwiew-be kerülés a weboldallal, a cikkekkel
3. Hogyan befolyásolja a magyar vállalkozásokat a Great Decoupling? A magyar cégeknek különösen fontos lett a helyi piacok és a magyar fogyasztók igényeinek megértése. Azok a vállalkozások, amelyek lokalizált tartalommal, személyre szabott ajánlatokkal és modern digitális eszközökkel dolgoznak, jelentős előnyre tehetnek szert a hazai piacon.
4. Great Decoupling -Milyen konkrét lépésekkel lehet alkalmazkodni?
Rendszeres SEO-audit, technikai és tartalmi fejlesztések
Minőségi, releváns tartalmak
Helyi kulcsszavak, lokalizált tartalom használata
Mobilbarát, gyors weboldal kialakítása
Google cégem és helyi SEO kihasználása
Folyamatos tanulás, innováció, adatalapú döntéshozatal
Videós megjelenések számának növelése
5. Great Decoupling – Melyek a legfontosabb trendek a közeljövőben?
A keresőoptimalizálás (SEO) 2025-ben soha nem látott fordulóponthoz érkezik. Az elmúlt évek digitalizációs hulláma, a mesterséges intelligencia forradalma, valamint a keresési szokások és platformok változása minden korábbinál izgalmasabbá és kihívásokkal telibbé teszi az online marketing világát. Cikkünkben bemutatjuk, milyen trendek határozzák meg a „seo trend 2025” kulcsszó körüli gondolkodást, milyen konkrét példákat látunk, és hogyan érdemes ezekhez alkalmazkodni.
Miről olvashatsz a cikkben?
Miért fontosak a 2025-ös SEO trendek?
2025-ben, amikor a keresési volumen egy része már nem Google-höz, hanem alternatív, AI-alapú keresőkhöz (pl. ChatGPT Search, Perplexity AI) vándorol, a vállalkozások nem engedhetik meg maguknak, hogy elavult SEO stratégiákban gondolkodjanak. Aki nem tart lépést, hátrányba kerül – nemcsak a Google, de a teljes online tér tekintetében is.
Gyakorlati tipp: Hozz létre rendszeres trendfigyelő rutint: hetente nézd át a legfrissebb keresési algoritmus-frissítéseket, tesztelj új funkciókat, és kövesd a nagyobb SEO portálokat (pl. Search Engine Journal, Search Engine Land)
SEO trend 2025 (1)Zero-click keresések és a SERP forradalma
A zero-click keresések aránya 2025-re meghaladja az összes keresés 65%-át – azaz a felhasználók többsége választ kap a Google találati oldalán anélkül, hogy bárhova átkattintana. A klasszikus „blogcikket írok egy hosszabb kulcsszóra” stratégia egyre kevésbé hatékony.
Konkrét példa: Ha valaki a „magyar minimálbér 2025” kifejezésre keres, már a találati oldal tetején, kiemelt mezőben megjelenik a válasz (snippet), forrásmegjelöléssel vagy anélkül.
Gyakorlati tippek:
Használj FAQ szekciókat és strukturált adatokat (schema.org), hogy a te válaszod jelenjen meg a „People Also Ask” vagy kiemelt részben! Ehhez remek plugin WordPress esetén az All in One Schema Rich Spinnets
Készíts infografikát, videós összefoglalót vagy letölthető tartalmat, amit csak az oldaladon érhet el a látogató.
Alkoss olyan tartalmat, ami túlmutat az egyszerű válaszokon – például esettanulmány, részletes útmutató, vélemény, szakértői interjú.
SEO trend 2025 (2)Mesterséges intelligencia alapú SEO eszközök
2025-ben már alap, hogy a legjobb SEO szakemberek AI-t használnak a napi munkában. Egy közepes méretű webáruház hetente akár 1000+ új kulcsszót elemezhet le egy AI-alapú eszközzel (pl. Semrush AI, Ahrefs AI Reports), miközben versenytársak tartalmait is automatikusan monitorozza.
Konkrét példa: Egy AI-alapú szoftver automatikusan felismeri, hogy a konkurens oldalain új, gyorsan rangsorolódó tartalom jelent meg, és javaslatot tesz, hogyan reagálj rá (például frissítsd a saját blogod témáját, készíts új landing oldalt).
Gyakorlati tippek:
Tesztelj többféle AI-eszközt, és integráld őket a saját folyamataidba!
Automatizáld a webhelyed feltérképezését (crawling), hibajavítását, linképítését, ahol csak lehet.
Ne bízd a tartalomírást teljesen AI-ra! Használd inkább kutatáshoz, vázlatkészítéshez, ötleteléshez, de végül mindig emberi szerkesztő zárja le a folyamatot.
SEO trend 2025 (3)Felhasználói élmény (UX) és technikai SEO: az INP éve
A Core Web Vitals metrikák között 2025-ben az Interaction to Next Paint (INP) lesz a fókuszban. Ez azt méri, mennyire gyorsan reagál a weboldalad a felhasználó első interakcióira.
Konkrét példa: Ha egy webshopban a „Kosárba teszem” gombra kattint a látogató, az oldalnak azonnal, maximum 200 ms alatt kell reagálnia.
Gyakorlati tippek:
Rendszeresen teszteld az oldalad a Google PageSpeed Insights és a Lighthouse eszközökkel.
Minimalizáld a JavaScript használatát, optimalizáld a képeket, használj gyors tárhelyet.
Ellenőrizd, hogy minden interaktív elem (gombok, űrlapok, menük) azonnal válaszol!
SEO trend 2025 (4)Brandépítés, direkt forgalom és omnichannel stratégia
2025-ben egyre több sikeres márka saját e-mail listát, zárt Facebook csoportot vagy Discord szervert épít, hogy közvetlenül érje el a közönségét, függetlenül a keresők algoritmusaitól.
Konkrét példa: Egy magyar tech webshop saját Facebook csoportot üzemeltet, ahol exkluzív akciókat, tippeket, újdonságokat oszt meg – a csoporttagok 40%-a közvetlenül innen jut el a webshopba.
Gyakorlati tippek:
Kezdj el aktívan hírlevelet gyűjteni – adj valódi értéket az e-mail feliratkozásért cserébe (például exkluzív útmutató, kupon, webinár)!
Legyen egyértelmű CTA minden tartalmadban, amivel a saját közösségi vagy email platformodra tereled a látogatót.
Tedd személyessé a márkád: mutasd be a csapatod, ossz meg kulisszatitkokat, ügyféltörténeteket!
SEO trend 2025 (5)SEO diverzifikáció és új platformok
A SEO már nemcsak Google! 2025-ben már elengedhetetlen jelen lenni például TikTok-on, YouTube-on vagy Redditen, ahol a keresések száma is robbanásszerűen nő.
Konkrét példa: Egy étteremlánc a „legjobb burger Budapest” kulcsszóra TikTok videókat készít, amik organikusan megjelennek a Google találatok között is, és közvetlenül új vendégeket hoznak.
Gyakorlati tippek:
Vizsgáld meg, hol keresnek a célcsoportod tagjai: lehet, hogy neked is TikTok-ra, Reddit-re vagy tematikus fórumokra kell tartalmat gyártanod!
Használj UTM paramétereket és analitikát, hogy tudd, melyik platform mennyi látogatót hoz ténylegesen!
Kísérletezz mikroinfluencerekkel, akik hitelesen tudják eljuttatni az üzenetedet új közönségekhez.
SEO trend 2025 (6)Strukturált adatok, ontológiák és tudásgráfok
Az AI-alapú keresők (pl. ChatGPT, Perplexity AI) a weben található strukturált adatokat és tudásgráfokat használják fel a válaszok összeállításához.
Ontológiák– kontektus során tudásmegosztás és azok ismételt felhasználása céljából készülnek az AI korában. Közös szókincs, értelmezési előírások (elsősorban a létrehozott AI asszisztensek számára)
Google tudásgráf – több milliárdnyi tény (valós adatok) található emberekkel, helyekkel és egyebekkel kapcsolatban. A tudásgráf teszi lehetővé a válaszadást olyan tényekkel kapcsolatos kérdésekre, mint például „Milyen magas az Eiffel-torony?” vagy „Hol volt a 2016-os nyári olimpia?”. A tudásgráf célja, hogy rendszereink hasznos és tényszerű információkat fedezzenek fel és biztosítsanak. (Google Help)
Konkrét példa: Ha egy webáruház pontosan megadja a termékek árát, készletét, színét strukturált adatként, akkor nagyobb eséllyel jelenik meg Google Shoppingban, Bing keresőben vagy AI-alapú válaszokban.
Gyakorlati tippek:
Alkalmazd a schema.org sablonokat minden fontos oldalon (termék, cikk, GYIK, esemény, helyszín)!
Hozz létre saját tudásgráfot, ami segíti a tartalom összekapcsolását és szemantikus kereshetőségét.
Ellenőrizd a Google Search Console „Rich Results” jelentéseit, és javítsd az esetleges hibákat.
SEO trend 2025 (7)Az emberi tartalmak reneszánsza
Az AI-generált tartalom elterjedésével a felhasználók egyre inkább azokat a tartalmakat keresik, amelyekből emberi tapasztalat, vélemény, érzés, egyediség árad.
Konkrét példa: Egy utazási blog sikere abban rejlik, hogy a szerzők személyes élményeiket, bakikat, sőt néha csalódásaikat is őszintén megosztják – ezek a cikkek kapják a legtöbb megosztást és visszahivatkozást.
Gyakorlati tippek:
Írj esettanulmányokat, valós ügyfélsztorikat!
Szerepeltess vendégszerzőket, szakértőket, akik saját nézőpontot hoznak be!
Bátorítsd a felhasználókat kommentelésre, véleményadásra – ezek a valódi közösségi jelek!
Iparági példák
Turizmus
A turizmus és utazás iparágában az elmúlt években különösen látványos volt a keresési szokások átalakulása. Az utazni vágyók ma már nemcsak klasszikus keresőben, hanem YouTube-on, TikTok-on, Facebook csoportokban vagy AI-chatbotokban is információt keresnek a kiszemelt úti célokról, szállásokról, programokról.
Konkrét példa: Egy magyar vidéki panzió felismerte, hogy a „Balaton legszebb helyei 2025” kulcsszóra egyre több felhasználó TikTok-on, YouTube-on keres képeket, rövid videókat, beszámolókat. A panzió készített egy rövid TikTok-videósorozatot, amelyben bemutatta a környék rejtett strandjait, kirándulóhelyeit – a videók organikusan bekerültek a Google találatok közé is, de a TikTok keresőjében is előkelő helyen jelentek meg.
Gyakorlati tippek turizmusban:
Indíts rendszeres vlogot (YouTube, TikTok), amelyben helyi élményeket, gasztro tippeket, útvonalakat mutatsz be – ne félj személyes arcodat adni a tartalomhoz!
Használj strukturált adatot szállásod weboldalán (elhelyezkedés, ár, szabad szobák, szolgáltatások) – így bekerülhetsz a Google Travel, Booking vagy akár AI-asszisztensek keresési ajánlatai közé.
Bátorítsd vendégeidet, hogy osszák meg saját élményeiket véleményként (Google, TripAdvisor, saját honlapod), és ezekből szerkessz esettanulmányokat vagy „valódi vendég” blogposztokat.
Miért működik mindez? Mert a modern utazók elsősorban élményeket, őszinte benyomásokat és rövid, vizuális inspirációkat keresnek. Azok a szállásadók és utazási irodák, akik meg tudnak jelenni az új keresési platformokon (rövid videókkal, felhasználói véleményekkel, szemantikus tartalommal), sokkal hatékonyabban érik el az érdeklődőket – akár közvetlenül, a Google vagy TikTok keresőjéből, akár egy AI-asszisztens ajánlásaként.
E-kereskedelem / Webshop
Példa: Egy magyar ruházati webshop (pl. fenntartható divat) nemcsak a Google-ben optimalizálja termékoldalait, hanem minden új kollekcióhoz rövid TikTok-videókat készít a ruhák viseléséről, trendekről és összeállítási tippekről. Ezek a videók gyakran jelennek meg a TikTok keresőben, sőt, Google-ben is, különösen ha a videó leírása jól tartalmazza a célzott kulcsszavakat („tavaszi fenntartható divattrendek 2025”).
Gyakorlati tippek:
Használj strukturált adatot minden termékoldalon (ár, elérhetőség, szín, méret, értékelés).
Készíts gyakran frissülő „How to” és összeállítási útmutatókat blogban, videóban és social mediában.
Építs vásárlói közösséget: bátorítsd a vevőket, hogy töltsenek fel fotót/videót a termékről (user generated content), amit kiemelhetsz az oldalon is.
Egészség / Egészségügyi szolgáltatások
Példa: Egy magánrendelő felismeri, hogy a páciensek többsége először Google-ben, majd YouTube-on vagy egészségügyi fórumokon tájékozódik panaszairól. Ezért a rendelő orvosa videósorozatot indít „Valóban igaz?” címmel, amelyben a leggyakoribb tévhitekről beszél (pl. „2025-ben milyen védőoltások szükségesek utazás előtt?”). Ezek a videók gyorsan organikus forgalmat hoznak, a rendelő weboldalán pedig strukturált adat segíti, hogy a Google egészségügyi tudáspaneljében is megjelenjen a szakértő neve, rendelési időpontok.
Gyakorlati tippek:
Használj FAQ (GYIK) blokkot strukturált adattal minden fontosabb egészségügyi szolgáltatás aloldalán!
Készíts rövid videókat a leggyakoribb kérdésekről, és töltsd fel őket YouTube-ra, Instagramra.
Gyűjts páciens-véleményeket, és ezekből szerkessz esettanulmányokat, amelyeket az oldalon is kiemelsz!
Oktatás / Tanfolyamok
Példa: Egy online nyelviskola rájön, hogy a „magántanár” és „online angol tanfolyam 2025” kulcsszavakra egyre több versenytárs hirdet és publikál blogbejegyzést. Ezért az iskola rendszeresen készít rövid TikTok-videókat, ahol diákok mesélik el sikerélményeiket, és egy podcast-sorozatot is indít, amelyben nyelvtanulási tippeket, trükköket osztanak meg. A podcastok leirata SEO-optimalizált blogcikkekké alakulnak, így több platformról is forgalmat generálnak.
Használj élő chatet vagy AI-alapú asszisztenst a főoldalon, ami segít a látogatóknak megtalálni a számukra legjobb képzést.
Oszd meg diákjaid sikerélményeit (videó, szöveg), és bátorítsd a közösségi médiában való megosztásra!
Pénzügy / Biztosítás
Példa: Egy magyar biztosítási alkusz cég felismeri, hogy egyre többen keresnek rá AI-asszisztenseken keresztül (pl. ChatGPT-vel), hogy „milyen biztosítás kell elektromos autóra 2025-ben?” vagy „lakásbiztosítás kalkulátor”. Az oldal ezért részletes, jól strukturált kalkulátor oldalt készít, amely schema.org kalkulátor strukturált adatot használ. Emellett saját chatbotot indít, ami gyorsan válaszol a gyakori kérdésekre, így a felhasználók már a keresőből is eljutnak a szolgáltatásig.
Gyakorlati tippek:
Készíts interaktív kalkulátorokat és használd hozzájuk a megfelelő strukturált adatot!
Használj tartalomfrissítő automatizmusokat, amelyek mindig naprakészen tartják a fontosabb oldalaidat (pl. árak, feltételek).
Teszteld rendszeresen, hogy chatbotod, valamint kalkulátoraid elérhetőek és jól működnek-e mobilon és asztali gépen is.
Összefoglaló tipp: Bármely iparágban dolgozol, a 2025-ös SEO legnagyobb sikerei azokhoz kerülnek, akik:
felismerik, mely kereső- és tartalomfogyasztási csatornákon érhető el a célközönségük,
tartalmukat hozzáigazítják a felhasználói szándékhoz és a platform sajátosságaihoz,
kiemelkedő technikai alapokat és hiteles, emberi hangot adnak a digitális kommunikációnak.
Összefoglalás: Merre tovább 2025-ben?
A 2025-ös SEO trendek nem csupán technológiai, hanem stratégiai és szemléletbeli változásokat is hoznak. Azok a vállalkozások, amelyek felismerik, hogy az SEO már nem csak a Google-pozícióról szól, hanem a teljes online jelenlétről, közösségről, márkáról és hitelességről, hosszú távon is sikeresek lehetnek.
Legfontosabb tipp: maradj nyitott, tanulj folyamatosan, tesztelj új csatornákat, és tedd emberközelivé a digitális kommunikációd!
A SEO szövegírás napjainkban egyértelműen az érvényesülés kulcsa az online térben. Ez a technika biztosítja, hogy weboldalad tartalma eljusson a célközönségedhez, valamint jó helyezést érjen el a Google találati listáján. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk, hogy mi az a SEO szövegírás, milyen alapvető szabályai vannak, és hogyan alkalmazhatod sikeresen.
Miről olvashatsz a cikkben?
Mi is pontosan a SEO szövegírás?
A SEO (Search Engine Optimization), vagyis a keresőoptimalizálás célja, hogy egy weboldal tartalma minél előrébb kerüljön a keresőmotorok találati listáin. Ennek egyik kulcsfontosságú eleme a SEO szövegírás, amely olyan tartalom létrehozását jelenti, amely egyszerre felhasználóbarát és a keresőmotorok számára is jól értelmezhető.
A SEO szövegírás során a kulcsszavak megfelelő használata mellett fontos figyelmet fordítani arra, hogy az írás természetes legyen, és értéket adjon az olvasónak. Ezért elengedhetetlen az egyensúly megtalálása a keresőoptimalizált tartalom és a minőségi, informatív szöveg között.
SEO szövegírás lépésről lépésre
Kulcsszókutatás
A SEO szövegírás alapja a jól elvégzett kulcsszókutatás. Fontos, hogy olyan kulcsszavakat válassz, amelyek relevánsak a célközönséged számára, és megfelelő keresési volumenük van. Használj ehhez olyan eszközöket, mint például a Google Keyword Planner vagy az Ahrefs.
Hatékony címadás
Az első, amire a látogató és a Google is figyelni fog, az a cím. A SEO szempontból hatékony cím tartalmazza a fő kulcsszót, figyelemfelkeltő és világosan jelzi, miről szól a tartalom. Például: „SEO szövegírás kezdőknek – 10 egyszerű lépés a jobb Google helyezésekért”.
Alcímek használata (H2, H3)
A megfelelő alcímek használata nemcsak SEO, hanem olvasói szempontból is kiemelten fontos. A Google algoritmusai számára az alcímek segítenek megérteni a szöveg struktúráját, az olvasók számára pedig könnyebb navigációt biztosítanak. Az alcímekben is érdemes elhelyezni a kulcsszavaidat, természetesen kerülve a túlerőltetést.
Kulcsszósűrűség és természetesség
Régebben a kulcsszósűrűség (keyword density) kiemelten fontos szerepet kapott a SEO-ban. Ma már azonban a Google sokkal jobban értékeli a természetes, felhasználóbarát tartalmakat. Optimális kulcsszósűrűség általában 1-2%-os érték körül mozog, a legfontosabb azonban az, hogy a kulcsszavak természetesen illeszkedjenek a szövegbe.
Linkek, képek és metaadatok
A SEO szövegírás során fontos, hogy a tartalmadban releváns belső és külső linkeket helyezz el. Ez növeli az oldal hitelességét és javítja az olvasói élményt. A képek optimalizálása sem elhanyagolható: használj alt szövegeket, amelyek szintén tartalmazhatják a fő kulcsszót.
A metaadatok (meta title és meta description) kiemelt szereppel bírnak, hiszen ezek jelennek meg a Google találati listájában. Figyelj rá, hogy a metaadatok informatívak, kattintásra ösztönzők legyenek, és tartalmazzák a kulcsszavad.
Leggyakoribb hibák a SEO szövegírásban
Túlzott kulcsszóhasználat: Ha a kulcsszavaidat túl sűrűn használod, a Google spamként értelmezheti a szöveget.
Tartalom duplikálása: Mindig egyedi, eredeti tartalmat készíts, a Google szigorúan bünteti a másolt tartalmakat.
Nem releváns kulcsszavak használata: Olyan kulcsszavakat válassz, amelyek valóban kapcsolódnak a tartalmadhoz, különben magas lesz a visszafordulási arány.
Figyelmen kívül hagyott mobiloptimalizálás: Ma már a Google mobil-első indexelést alkalmaz, ezért tartalmadat mindig optimalizáld mobileszközökre is.
SEO szövegírás tippek kezdőknek
Mindig tartsd szem előtt az olvasót. Ne csak a Google-nek írj, hanem a látogatók igényeit is tartsd szem előtt.
Használj rövid bekezdéseket, felsorolásokat, kiemeléseket, amelyek segítik a könnyű átolvashatóságot.
Készíts rendszeresen friss, új tartalmat, amely javítja oldalad hitelességét és rangsorolását.
Mérd folyamatosan az eredményeidet, elemezd a weboldalad látogatottságát, és ennek megfelelően fejleszd tovább tartalmaidat.
Miért érdemes SEO szövegírásra figyelmet fordítani?
A SEO szövegírás (feltéve, ha megfelelően alkalmazod) hosszú távon jelentős előnyt biztosít a versenytársakkal szemben. A keresőoptimalizált tartalom folyamatos, organikus látogatottságot eredményez, csökkenti a fizetett hirdetésekre való támaszkodás szükségességét, és növeli weboldalad hitelességét és szakmai megítélését.
Összességében a SEO szövegírás nem csupán technikai feladat, hanem egy komplex stratégia, amely hosszú távon garantálja weboldalad sikerét az online térben. Ha jól csinálod, nemcsak a Google-t nyűgözöd le, hanem valódi értéket adsz a látogatóidnak is.
A megfelelő SEO szövegírás előnyei
Nagyobb organikus forgalom
A megfelelően optimalizált SEO tartalom növeli weboldalad láthatóságát a Google találati listáján, így több látogató érkezik hozzád természetes úton, fizetett hirdetések nélkül.
Javuló felhasználói élmény
A SEO szövegírás során a tartalom olvashatóvá és könnyen áttekinthetővé válik, amivel javul a látogatók élménye. Ez nemcsak a Google-nak, hanem a látogatóknak is előnyös.
Megnövekedett konverziós arány
Ha a tartalom releváns, minőségi és jól célozza meg a közönséget, akkor magasabb lesz a konverziós arány, vagyis több látogató válik vásárlóvá vagy követővé.
Hosszú távú eredmények
A SEO szövegírás előnye, hogy tartós eredményeket biztosít. Egy jól optimalizált tartalom hónapokig, akár évekig képes magas helyezést elérni a keresőmotorokban, folyamatos látogatottságot generálva.
Költséghatékonyság
Az organikus keresésekből érkező látogatókért nem kell fizetned, így a SEO szövegírás hosszú távon költséghatékony megoldás a folyamatos ügyfélszerzésre.
SEO szövegírás az AI korában
Az AI-alapú technológiák térnyerésével a SEO szövegírás is jelentős változásokon megy keresztül. A mesterséges intelligenciával működő szövegalkotó eszközök gyorsan képesek tartalmat generálni, azonban kulcsfontosságú marad az emberi kreativitás és a stratégiai gondolkodás.
Az AI által generált tartalom önmagában még nem garancia a sikerre, mivel a Google algoritmusai egyre kifinomultabbak és könnyen felismerik a minőségi, emberközpontú írásokat. Ezért ajánlott az AI-t inkább segédeszközként alkalmazni, hogy a tartalomgyártás gyorsabb, de továbbra is autentikus, értékes és olvasóbarát maradjon.
SEO szövegírás – Gyakori kérdések
Mennyi idő múlva hoz eredményt a SEO szövegírás?
A SEO szövegírás eredményei nem azonnal jelentkeznek, általában hetek vagy hónapok kellenek ahhoz, hogy érzékelhető javulást tapasztaljunk. Ez függ a weboldal jelenlegi állapotától, versenyképességétől és a kiválasztott kulcsszavaktól is.
Milyen hosszú legyen egy SEO-optimalizált cikk?
Általánosságban a 800-1500 szavas cikkek a leginkább ajánlottak, mert ez már elegendő tartalmat ad a keresőmotorok számára a relevancia megállapításához. Azonban a tartalom minősége mindig fontosabb, mint a puszta hosszúság.
Milyen gyakran kell SEO-optimalizált tartalmat publikálni?
Ajánlott legalább heti egy új tartalommal bővíteni a weboldalad. A rendszeres publikáció azt jelzi a Google-nak, hogy az oldal aktív és értékes információkat nyújt a felhasználók számára.
Miért fontos a belső linkelés?
A belső linkelés segít a Google-nak megérteni oldalad struktúráját és javítja az oldalon eltöltött időt, ami pozitívan befolyásolja az oldal SEO eredményeit.
Mennyire fontosak a képek SEO-optimalizálása?
Nagyon fontos, hiszen a képek optimalizálása (alt szöveg, címek, fájlnevek) hozzájárulhat a Google képi keresőjéből érkező látogatottság növeléséhez, továbbá segít a tartalom relevanciájának megítélésében is.
Az online térben való sikeresség egyik alapköve a megfelelő SEO stratégia kialakítása. Ennek középpontjában áll a jól megválasztott kulcsszó, amely alapvetően határozza meg, hogy weboldalad mennyire lesz látható a keresőmotorok találati oldalain. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk, miért nélkülözhetetlen a kulcsszavak alapos kutatása, hogyan válaszd ki a legmegfelelőbb kulcsszavakat, és hogyan építsd be azokat a tartalmadba.
Miről olvashatsz a cikkben?
Mi az a kulcsszó, és miért fontos a SEO-ban?
A kulcsszó olyan szó vagy kifejezés, amelyre a felhasználók rákeresnek az interneten, hogy releváns tartalmat találjanak. Egy hatékony SEO stratégia lényege, hogy az általad használt kulcsszavak megegyezzenek azzal, amit a célközönséged keres. Ezáltal növeled a releváns forgalmat, javítod az oldalad pozícióját a Google találati oldalain, és végső soron több konverziót érhetsz el.
Kulcsszó-kutatás: Így találhatod meg a tökéletes kulcsszavakat
A sikeres SEO alapja mindig egy alapos kulcsszó-kutatás. Ez a folyamat segít abban, hogy feltárd, mely kifejezések hoznak számodra releváns látogatókat. Több információt olvashatsz a Mire kapsz választ a SEO kulcsszó-kutatás során? cikkben.
Hogyan kezdj neki a kulcsszó-kutatásnak?
Brainstorming: Írj össze minden olyan szót vagy kifejezést, amely kapcsolódik a vállalkozásodhoz, termékedhez vagy szolgáltatásodhoz.
Versenytárs elemzés: Vizsgáld meg, hogy a versenytársaid milyen kulcsszavakra optimalizálnak. Így megtudhatod, milyen kifejezéseket érdemes neked is célba venni.
Kulcsszóelemző eszközök: Használj olyan online eszközöket, mint például a Google Kulcsszótervező, SEMrush, vagy Ahrefs. Ezekkel pontos adatokat kapsz a kulcsszavak keresési volumenéről, versenyhelyzetéről és relevanciájáról.
Long tail kulcsszavak előnyei
Érdemes figyelmet fordítani az úgynevezett long tail kulcsszavakra, amelyek hosszabb, specifikusabb keresőkifejezések. Bár ezek keresési volumene kisebb, nagyobb eséllyel konvertálnak, hiszen pontosabb keresési szándékot fejeznek ki.
Kulcsszó típusok és azok előnyei
Általános kulcsszavak (Short-tail keywords): Szélesebb témakört fednek le, magas keresési volumennel és versennyel. Előnyük, hogy sok látogatót hozhatnak, ám kevésbé specifikusak.
Long-tail kulcsszavak: Több szóból állnak, alacsonyabb keresési volumennel rendelkeznek, de specifikusabbak. Előnyük, hogy magas konverzióval rendelkeznek.
Lokális kulcsszavak: Helyspecifikusak (pl. „virágbolt Budapest belváros”). Előnyük, hogy helyi közönséget céloznak, növelve az üzleti eredményeket lokálisan.
Információs kulcsszavak: Információk vagy útmutatók keresésekor használt kulcsszavak. Előnyük, hogy növelik az oldal hitelességét, vonzzák a látogatókat.
Hogyan használd helyesen a kulcsszót a weboldaladon?
Miután kiválasztottad a releváns kulcsszót, elengedhetetlen, hogy azt helyesen építsd be a tartalmaidba.
A kulcsszó elhelyezése a tartalomban
Cím (Title Tag): Minden oldalad címében szerepeljen a legfontosabb kulcsszavad, lehetőleg a cím elején.
Meta leírás (Meta Description): Itt is használd a fő kulcsszót, hogy javítsd az oldalad átkattintási arányát.
Alcímek (H2, H3 címek): Használj kulcsszavakat az alcímekben is, hogy segítsd a keresőmotorok számára az oldalad tartalmának megértését.
Tartalom szövege: A kulcsszó természetes módon, túlsúly nélkül, a szövegkörnyezetbe illesztve szerepeljen.
Kulcsszósűrűség: Mire figyelj oda?
A kulcsszósűrűség a kulcsszó gyakoriságát jelenti a teljes tartalomban. Fontos, hogy ne ess túlzásba – a természetes, könnyen olvasható szöveg előnyösebb, mint a túlzott kulcsszó-használat. Egy ideális kulcsszósűrűség 1-2% közötti.
Kulcsszó szerepe a belső linképítésben
Fontos, hogy a belső linkek horgonyszövegeiben (anchor text) is alkalmazd a releváns kulcsszót. Ez segíti a Google algoritmusát abban, hogy pontosan megértse oldalad tartalmát és relevanciáját.
Technikai SEO és a kulcsszó
Ne feledkezz meg a képek optimalizálásáról sem. Az ALT tag-ek kitöltése során is használd a kiválasztott kulcsszót, így tovább erősítheted az oldal SEO-ját.
Kulcsszó és a tartalommarketing
A megfelelő kulcsszó használata nemcsak a weboldal tartalmában fontos, hanem a tartalommarketingben is. Blogcikkek, esettanulmányok, útmutatók vagy videós tartalmak készítésekor mindig szem előtt kell tartanod a kulcsszavaidat, hiszen így maximalizálhatod a tartalmaid SEO értékét.
Mérd és elemezd a kulcsszó teljesítményét
Folyamatosan mérni és elemezni is kell a kulcsszavak teljesítményét. Analitikai eszközökkel (pl. Google Analytics vagy Search Console) pontos képet kaphatsz arról, mely kulcsszavak hozzák a legtöbb látogatót, és melyeket kell finomhangolni.
Mire figyelj az elemzés során?
Forgalom növekedése: Figyeld, mely kulcsszavak vonzanak új látogatókat.
Helyezések: Monitorozd, hogy mely kulcsszavakra szerepel jól az oldalad.
Bounce rate (visszafordulási arány): Ellenőrizd, hogy a látogatók relevánsnak találják-e a tartalmat.
A megfelelően választott kulcsszó előnyei
A SEO-stratégiád sikeressége nagyban múlik azon, hogy milyen precízen és körültekintően választod ki a kulcsszavaidat. Egy jól megválasztott kulcsszó több szempontból is előnyökkel járhat:
Nagyobb láthatóság a keresőben: Ha releváns kulcsszavakra optimalizálod tartalmaidat, könnyebben bekerülhetsz a Google találati oldalának élmezőnyébe, növelve az oldal láthatóságát.
Növekvő organikus forgalom: Minél pontosabbak és relevánsabbak a kulcsszavaid, annál több olyan látogatót vonzol, akik valóban érdeklődnek az általad kínált termékek vagy szolgáltatások iránt.
Magasabb konverziós arány: Egy precízen meghatározott kulcsszó, különösen a long-tail típusú kulcsszavak, jobban megfelelnek a felhasználói keresési szándéknak, így nagyobb valószínűséggel vezetnek vásárláshoz vagy egyéb kívánt akcióhoz.
Csökkentett visszafordulási arány (Bounce Rate): A releváns kulcsszavak által a felhasználók pontosan azt a tartalmat találják meg, amit keresnek, így kevesebben hagyják el az oldaladat rövid időn belül.
Jobb felhasználói élmény: Az átgondolt kulcsszóválasztással segítesz abban, hogy a látogatók gyorsan és könnyen megtalálják a keresett információt, javítva ezzel a weboldaladon eltöltött időt és a felhasználói élményt.
Versenyelőny: Azok a weboldalak, amelyek hatékonyan használják ki a kulcsszavakban rejlő lehetőségeket, versenyelőnyre tehetnek szert azokkal szemben, akik nem fordítanak kellő figyelmet erre a SEO-elemre.
Összességében tehát a kulcsszó tudatos és átgondolt kiválasztása segíthet hatékonyabbá tenni SEO stratégiádat, növelni az oldalad relevanciáját, látogatottságát, és ezáltal üzleti eredményességedet is.
Kulcsszó szerepe az AI korában
A mesterséges intelligencia (AI) fejlődése jelentősen átalakította a SEO világát, különösen a kulcsszavak használatát illetően. Az AI-alapú algoritmusok, mint például a Google RankBrain, képesek értelmezni a keresések mögötti szándékokat, nem csupán a kulcsszavak szigorú egyezésére alapozva. Ezért a kulcsszó-optimalizálás során ma már elengedhetetlen, hogy a tartalom mélyebb, felhasználóközpontú értéket is közvetítsen.
Fontos, hogy a kulcsszavak mellett a tartalom relevanciája, minősége, és a felhasználói élmény is kiemelkedő szerepet kapjon. Az AI-alapú keresőmotorok a kontextust is értelmezik, ezért a természetes nyelvi feldolgozásra optimalizált, felhasználóbarát szövegek kerülnek előnybe a kulcsszóhalmozással szemben.
Ezek a változások azt jelentik, hogy a kulcsszavak használata során sokkal inkább a természetes nyelvhasználatra és a keresői szándék megértésére kell fókuszálnunk. Ez azt jelenti, hogy már nem elegendő csupán pontos kulcsszó egyezésekkel dolgozni, hanem a tartalom minőségére, relevanciájára és a felhasználói élmény javítására kell törekedni.
Kulcsszó – gyakori kérdések a kulcsszavakkal kapcsolatban
1. Hány kulcsszót érdemes használnom egy oldalon? Általánosságban egy fő kulcsszóra optimalizálj egy oldalt, de érdemes további 2-4 kapcsolódó kulcsszót vagy kifejezést is természetesen elhelyezni a tartalomban.
2. Hogyan válasszam ki a legjobb kulcsszót a weboldalamhoz? A legjobb kulcsszó releváns a vállalkozásod számára, megfelelő keresési volumennel rendelkezik, és mérsékelt verseny jellemzi. A kulcsszóválasztás során használd a Google Kulcsszótervezőt vagy más hasonló eszközt a pontos adatokért.
3. Számít-e még a kulcsszósűrűség? Igen, de már nem olyan mértékben, mint régen. Fontosabb, hogy a kulcsszó természetes módon, értelmes kontextusban jelenjen meg, kerülve a túlságosan erőltetett ismétlést.
4. Hogyan ellenőrizhetem, hogy milyen kulcsszavakra rangsorol az oldalam? Használhatsz erre Google Search Console-t, SEMrush-t vagy Ahrefs-t. Ezek az eszközök pontos információkat adnak az oldalad helyezéseiről és azok változásairól.
5. Milyen gyakran érdemes frissíteni a kulcsszavaimat? Évente legalább egyszer érdemes felülvizsgálni és frissíteni a kulcsszavaidat, de érdemesebb negyedévente vagy nagyobb piaci változások esetén gyakrabban is elvégezni ezt.
6. Mi a különbség a kulcsszó és a keresési kifejezés között? A kulcsszó az a szó vagy kifejezés, amelyre optimalizálod a weboldalad. A keresési kifejezés pedig az, amit a felhasználó ténylegesen beír a keresőbe. Gyakran ezek eltérnek egymástól.
7. Hogyan reagáljak, ha nem javul a helyezésem a választott kulcsszóra? Vizsgáld meg újra a tartalmadat, javítsd a minőséget, és növeld a relevanciát. Nézd át a technikai SEO-beállításokat, erősítsd a belső linképítést, és vizsgáld meg, hogy esetleg túl erős-e a verseny az adott kulcsszón. Ha szükséges, válassz egy könnyebben elérhető, long-tail kulcsszót.
8. Tényleg számít a kulcsszavak használata a meta leírásokban? Bár a meta leírás közvetlenül nem befolyásolja a Google rangsort, a kulcsszavak használata javíthatja az átkattintási arányt, ezáltal közvetetten segíti a SEO-t.
ChatGPT hibák közül 6 visszatérő problémát gyűjtöttem össze. A ChatGPT kapcsán egyébként nekem folyamatosan dejavu érzésem van. Lassan 18 éve tanítok egyetemistáknak kutatás módszertant. Minden félévben többeknél visszatérő probléma a téma olyan módon történő szűkítése, ami kellően megalapozza a szakdolgozatot. Hasonló hibákkal találkozom a végzős diákoknál, mint amiket látok most a ChatGPT használatakor.
A ChatGPT minden idők leggyorsabban növekvő alkalmazása lett, még a TikTokot is megelőzve. A ChatGPT-felhasználók száma napról napra emelkedik, de a legtöbben rosszul használják a ChatGPT-t. A hibásan feltett kérdések, hibásan megfogalmazott kérések helytelen válaszokat eredményeznek. Íme 6 ok, amiért nem kapsz megfelelő választ a ChatGPT-től.
Miről olvashatsz a cikkben?
ChatGPT hibák 1. – Túl rövid felszólítások
A chatbotok már évek óta velünk vannak. Mivel a ChatGPT (elvileg) egy chatbot, sokan vélik úgy, hogy rövid és párbeszéd jellegű felszólításokat kell a ChatGPT-nek adni. Bár ezzel alapvetően nincs semmi probléma, valójában azonban a rövid felszólítások velejárója, hogy nem tartalmaznak elegendő információt ahhoz, hogy a ChatGPT megfelelő válaszokat adhasson.
Menj bele a részletekbe, és magyarázd el részleteiben, hogy mit szeretnél és mit nem. Használj pozitív és negatív utasításokat. Ezzel tágabb körben írod le a ChatGPT számára, mire keresed a pontos választ.
ChatGPT hibák 2. – Nem vagy elég konkrét
A mesterséges intelligencia és azon belül a nyelvi modellek , mint amilyen a ChatGPT, emberi ésszel elképzelhetetlen mennyiségű adattal és tudással rendelkeznek. Ez az előnyük és egyben a hátrányuk is. A nagy mennyiségű adathalmaz rendkívül nehézzé teszi a kívánt válasz megtalálását, ha a kérdéseid nem elég konkrétak, túl sok adatot érintenek.
Például ezek a kérdések nem elég konkrétak:
– Beszélj a történelemről!
– Mit tudsz a tudományról?
– Beszélj nekem a technológiáról.
– Milyen tippeket adnál a sikerhez?
– Mit tudsz mondani a jövőről?
– Hogyan lehetnék boldog?
– Milyen jó könyveket érdemes elolvasni?
– Mit kezdjek az életemmel?
Ehelyett az ehhez hasonló kérdések már jóval konkrétabbak:
– Beszélj nekem a második világháború okairól és hatásairól!
– Mik a megújuló energiaforrások előnyei és hátrányai?
– El tudnád magyarázni a mesterséges intelligencia lehetséges hatását a társadalomra?
– Mesélj egy történetet egy kisfiúról, aki eltéved Budapesten, a Kálvin téren.
– Hogyan határozhatom meg személyes értékeimet, és hogyan illeszthetem össze azt a karrieremmel?
Ha konkrét kérdéseket teszel fel, sokkal jobb válaszokat kapsz. Megkérdezheted a ChatGPT-t is, ő milyen kérdést tenne fel adott témában.
ChatGPT hibák 3. – Kétértelmű utasítások
A nagy nyelvi model (LLM- large language model) egyfajta mesterséges intelligencia algoritmus, amely az úgynevezett deep learning technikákat és hatalmas adatkészleteket használ az új tartalom megértéséhez, összegzéséhez, generálásához és előrejelzéséhez.
Az emberi nyelv bonyolult és összetett rendszer. Ez a bonyolultság azt is jelenti, hogy könnyen előfordulhat, hogy sok többféle módon értelmezhető dolog van az utasításokban, amit a ChatGPT használata közben felteszel.
A kétértelmű utasítás több, egyformán érvényes módon értelmezhető. Időnként ez a kérdés megfogalmazásával kapcsolatos probléma. Leggyakrabban egyszerűen az a gond, hogy a kérdésedre olyan sok válasz adható, ami a ChatGPT számára nehézséget jelent, hiszen nehezen tudja megállapítani, melyik válasz lenne számodra megfelelő.
Például, ha azt kérdezed, hogy Mi a legjobb módja a kenyérsütésnek?, akkor ChatGPT azzal fog küzdeni, hogy a rendelkezésére álló rengeteg adatból értelmezze és kiválassza azokat, amelyek nála a legjobb szónál szerepelnek.
Ha viszont azt kérdeznéd: Mi a legjobb módja annak, hogy ropogós kenyeret süss gázsütőben? Máris kevesebb kétértelműség lesz a kérdésedben.
ChatGPT hibák 4. – Szövegkörnyezet hiánya
Az előző pontban említett kétértelmű utasítások leginkább a szövegkörnyezetet hiányolják. A ChatGPT rendkívül érzékeny a szövegkörnyezetben észlelhető jelekre. Szinte minden tipusú utasítás esetén igaz, hogy minél több az utasítás mellett a szövegkörnyezet, annál inkább várható jó eredmény a válaszoknál.
Könnyen belátható, hogy más szövegkörnyezetben kell utasítást adni blogcikk, könyv vagy tudományos írás vázlatának elkészítéséhez. Szintén más szövegbe kell ágyazni az utasítást forgatókönyv vagy YouTube videó készítése esetén.
A ChatGPT képes érzékelni az árnyalt eltéréseket a szövegekben. A ChatGPT sikeres használatának egyik sarkalatos pontja lesz a megfelelő szövegkörnyezetbe ágyazott utasítás. Aki képes ilyen utasításokat megfogalmazni, annak segíti és megkönnyíti a munkáját.
ChatGPT hibák 5. – Nem rendelkezik a megfelelő információkkal, mindent elhisz
A ChatGPT (és a hozzá hasonló LLM-k) sok adattal rendelkezik, de vannak adatok amiket nem ismer. Itt most elsősorban ne feltétlen arra gondolj, ami a köztudatban él, hogy 2021-s adatokkal bezárólag dolgozik a ChatGPT. Emellett vannak dolgok, amiket nem tudhat a kérdéseddel kapcsolatban.
Neked kell elmondanod azokat a tényeket, melyek a te konkrét kérdésedhez kapcsolódnak. Segítheted a munkáját olyan szövegek beemelésével is, amelyet felhasználhat a jobb érthetőség érdekében. Viszont számolj azzal, hogy a máshonnan beemelt szövegeket viszont nem tárolja.
Ami itt nagyon fontos, hogy a ChatGPT mindent elhisz, amit megadsz neki az utasítások mellé! És ebből adódóan előfordulhat, hogy a ChatGPT kitalál dolgokat, logikátlan vagy helytelen információkat ad, és általában megbízhatatlan forrásként viselkedhet adott kérdésnél!
ChatGPT hibák 6. – Párbeszéd hiánya
A ChatGPT megőrzi a teljes csevegési előzményt, és szövegkörnyezetként felhasználja a későbbi utasításoknál, ami egy nagyon hatékony funkció. Ezt felhasználva tudod pontosítani a kérésedet és tovább bontani/bővíteni a válaszokat a későbbi utasításoknál.
Például tovább beszélgethetsz a kapott válaszok mentén így:
Ez jó, de legyen egy kicsit humorosabb
Rendezd a felsorolást ABC szerint
Ezekkel a kiegészítésekkel szinte bármilyen kérdés esetén pontosíthatód a kapott válaszokat. Feltéve, ha szánsz elég időt arra, hogy beszélgess a ChatGPT-vel.
Persze azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy megfelelő kérdésekkel és releváns adatokkal erősített utasítások esetén kaphatsz megfelelő választ, amiről később cseveghetsz vele. Hiszen a ChatGPT mindent elhisz, amit betáplálsz neki, a valótlan adatok pedig a válaszok torzulását hozzák majd.
Ha a munkád megkönnyítésére szeretnéd használni, akkor ezekre mindenképpen figyelj.
Segítséget kérhetsz a SEOBOX kapcsolat oldalán. ChatGPT és AI témákban pedig még több szolgáltatást találsz aicoon oldalamon.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.